Ma nem volt kedvünk itthon maradni ezért egy lidköpingi macska kiállitást céloztunk meg.

Jelentem; a macskák hülyén néztek ki és depressziósak voltak, mi viszont sok szép helyen jártunk a kiállítás után. Az eredményt lentebb láthatjátok.

 


Made with Slideshow Embed Tool

Nyugi, jön Lofoten is.

Szép, tiszta, napos időben repültünk és a gépből kiszállva sem vágott  arcunkba a hideg, sőt kellemesen langyos volt az idő.
A reptér épülete elég kicsi.Nagy volt a tumultus, sílécekkel felszerelkezve nyomultak az emberek.
Szerencsére a kifutópálya elég hosszú és széles. (2500m/45m). Ezt azért tudom, mert bizony majrézok a repüléstől amióta megszülettek a gyerekeim, ezért mielőtt elindulok valahova mindenről tájékozódom.

szil5 2010.04.13. 23:11

Utolértük, láttuk

Igen láttuk az északi fényt vagy, ahogy errefelé mondják a norrsken-t.
Mindent megnéztünk és kipróbáltunk, amit ilyen rövid idő alatt csak tudtunk. A kezünk szinte odaragadt a fényképezőgéphez és nyomtuk ezerrel. 3-an fotóztunk, csak én 1200 képet csináltam. Most válogatunk és tesszük fel az albumba. Kitartás nemsokára jönnek.

Miért éppen a svéd Alaszka?
Hát az úgy kezdődött, hogy

Sonnenschein Judit szervezésében ismét lehetőség van svédországi munkavállalásra.
Az alábbi info az ő kérésére kerül fel a blogra, de természetesen más helyeken is hirdetni fogja.

Idézet Giulio blogjából:

Egy 35 éve dolgozó magyar orvost akarnak kilakoltatni, mert olyan jó a kórházi főorvosi fizetése, hogy tönkrement a válságban. Bedőlt egy-két hitele.

Azokat az orvos kollégákat, akiket ez esetleg zavar, és csak kíváncsi, vagy neadj isten segíteni szeretne, szeretettel meginvitálom a következő topicra:

http://webdoki.hu/listazas.php3?id=1270523221

 

Holnap már Narvikban alszunk. Az Aurora előrejelzés szerint mostanság elég gyenge az aktivitás, de azért mi reménykedünk.

Amíg mi élőben élvezzük Észak csodáit, addig ti játszatok el kicsit evvel a programmal.
Majd jövünk. ( katt a képre)

Kis várakozás után kisfilmek címei jelennek meg. Indíthatsz az elsővel és akkor lejátsza az összeset, de ki is választhatod ami érdekel.
A start gombra kattintva saját északifény készíthető.

szabszi 2010.04.02. 01:07

Glad Påsk!

A mai nap szenzációja, hogy Örebro végre engedélyt kapott a Högskolaverket-től (Felsőoktatási hivatal) hogy orvosképzést indítson. Eddig kétszer utasították el a kérelmüket, mivel nem találták megfelelőnek a feltételeket. Hogy ezek mik voltak, azt csak a Högskolaverket tudja.
Stockholm, Göteborg, Uppsala, Lund, Umeå, Linköping után ez lesz a 7. város, ahol lesz orvosképzés.A tervezett kezdés 2011.
A szomszédos Värmland és Dalarna megyék mindvégig támogatták ezt a tervet, most Västmanlands és Sörmland megyék is csatlakoztak a támogatókhoz. (gondolom, ez pénzbeli támogatást jelenthet.)
Utoljára 25 évvel ezelőtt indítottak új helyen  orvosképzést Svédországban.
Örebro megye az utóbbi években 90 millió SEK-t fordított a színvonal és kompetencia szint emelésére, hogy előkészítsék az orvosképzést.

Az utolsó szót azonban a kormány mondja ki, erre még várni kell.
Amivel Örebro rendelkezik ehhez, az egy egyetem és egy regionális feladatokat is ellátó nagy egyetemi kórház.

 

A mai Délmagyarban  olvastam, hogy átadták a szegedi Napfény aquapolist.
A  kommentek szerint nincs még kész, a falak festetlenek, beton mindenütt. A kivezényelt iskolások egy órányi várakozás után jutottak be, mert előtte végig kellett hallgatniuk a díszbeszédet.
A vélemények megoszlanak. Sokan gondolják, hogy Szeged nem fogja elbírni ezt a monstrumot.


A NA márc.17-i számában ezt írják:
"Socialstyrelsen ändrar riktlinjer efter hård kritik mot förslag"

Pont egy éve morogtam emiatt az ajánlás miatt. Már akkor is írtam, hogy a szakma is ki volt akadva. Úgy látszik, itt ennek legalább néha van foganatja.

A kemény kritika miatt kénytelen volt a SOS visszakozni és megváltoztatni az ajánlást

az agyára megy a sok hó.
tisztára el vagyok havazva.
az eszem is eláll.
az ég is rá szakad.

insnöad - 1. hóval elzárva a külvilágtól  2. nehézfelfogású
i snö kommer upp i tö - előbb-utóbb minden napfényre kerül
tala inte om den snö som föll i fjol - ami történt megtörtént, kár róla beszélni
snöplig - gyalázatos, szégyenletes.

2010 március 18. reggel
Örebro,Karla Klinik (psychosis részleg)
tréning terem

Bent ma igazi diliház volt. Előtte, közben és utána viszont egészen kellemes telt az idő.

Made with Slideshow Embed Tool


(képfelirat, balról 2. ikon)

 

Többször találkozhattatok már az AT–val a blogomon és magyarázatként mindig azt írtam rezidens vagy rezidens féle. Merthogy nem teljesen ugyanaz.

Az előző postban ígértünk pár adatot a skandináv orvos helyzetről, jöjjön pár táblázat (2008-as adatokkal) ízelítőül.

Múltkoriban már írtam a svéd orvosképzésről. Most igazán aktuális lett a téma, mivel otthon egyre élesebb a helyzet. Gondolok itt a végzős orvostanhallgatók akciójára, amivel megpróbálják megtorpedózni a "röghöz kötési" törvényt.

Még egyszer utoljára az (H1N1) influenza témáról.
A március 5.-i NA-ban találtam egy cikket a következő címmel:

"Influenzan som försvann" (Az eltűnt influenza)
"2009 az influenza éve lesz. A WHO riadót fujt és az Örebromässan előtt (itt rendezték be az oltási központot) tízezres sor alakult ki. De mennyire is voltunk betegek tulajdonképpen?" Nem különösebben. Ezt mutatják Försäkringkassan (TB) statisztikái.
A NA annak nézett utána, hogy az itteni TB hány napra fizetett táppénzt szülőknek, akik beteg gyereket ápoltak otthon. (VABdagar). Ez egy egyszerű indikátora annak, hogy egy adott megye lakossága mennyire volt beteg egy adott periódusban.

Nem tudom hír-e ez a hír otthon, itt mindenesetre sokat foglalkoznak vele az újságok.
A WHO új ajánlása szerint a lakásokban megengedhető radon sugárzás az eddigi max 1000 Bq/m3 helyett csak 100 Bq/m3.
A vizsgálatok azt mutatják, hogy a radon sokkal veszélyesebb, mint gondolták. Minden 100 Bq/m3 16%-al emeli a tüdőrák kockázatát.
Svédországban a jelenlegi határérték 200 Bq/m3.
A radon sugárzás csökkentése a lakásokban az új határértékre Svédországnak milliárdokba kerülne.

A mai postával megkaptam az itteni „Gyógyszereink” februári számát az Information från Läkemedelsverket-t.
Olvasható benne cikk 2. típusú diabetes kezelésének új ajánlásáról, információk az új gyógyszerekről (Pradaxa,Vigamox,Xarelto) info a medicinteknikai termékekkel kapcsolatos új szabályozásról, cikk a sibutramin (Reductil) visszavonásáról és egy nagyon érdekes figyelmeztetés a következő címmel:
„Bantningsmedlet Super Slim innehåller läkemedelssubstanser” vagyis a Super Slim fogyasztószer gyógyszerhatóanyagokat tartalmaz.

szil5 2010.02.25. 00:24

A mai napi pánik

Tavaly óta havonta egyszer összeülnek a megye pszichiáterei, hogy megvitassák amit meg kell. Talán ez az egyetlen pozitivuma annak az átszervezésnek ami „ új” (lassan 3 éves) megyei pszichiáter főnök nevéhez fűződik. Lett egy úgynevezett "Läkarenhet" vagyis az orvosok egy orvos vezetővel külön egységet képeznek.
Téma van, lenne mit megbeszélni. Az ellátás lassan már alig megoldható, fogynak az orvosok. Éppen ma tudtuk meg, hogy még egy szakorvos kollega hagyja itt a megyét. Karlskogában 6 magyar pszichiáter volt még 2006-ban. Mostanra csak 3-an maradtunk

szil5 2010.02.21. 21:27

Jobb mint várták

A Barn och udbildningsförvaltning (Gyermek és oktatásügyi igazgatóság) az év végén megvizsgálta a 6-9 osztályokban tanítók szakképesítését Kumlában.
Eredmény:
Összesen 35 tanár tanít képesítés nélkül.

szil5 2010.02.19. 22:57

Déja vu

Tegnap soron kívüli szülői értekezletet rántottak össze az iskola előkészítő osztályban, ahova Barnabás jár. Ez olyan átmenet az óvoda és az iskola között, szervezetileg az iskolához tartozik. (Az iskola rendszerről már írtam, itt  olvashatod)
Az okot pedig az adta, hogy jövőre már nem akarnak ilyen osztályt indítani ebben az iskolában.Azt is rebesgetik, hogy lehet, hogy az egész iskolát bezárják.

szil5 2010.02.14. 12:08

Kis kerülővel

 Még december elején megírtam két szabadság kérelmet. Az egyiket a Karácsonyi hazautazásra a másikat a januárban Szegeden megtartott pszihiátria szinten tartó továbbképzésre. A másodikra természetesen nem a rendes évi szabadságomat gondoltam elpazarolni, hanem munka alóli mentességet kértem fizetéssel.
Választ egészen e hét péntekéig nem kaptam, illetve választ még most sem, csak magyarázatot.

Nemrég találtam egy cikket a Läkartidningenben, igaz 2007-es.

A svéd orvosképzés átfogó változtatások előtt áll.
Svédországnak a többi európai országhoz kell igazodnia, amelyek komolyan elhatározták, hogy felveszi a versenyt az USA-val.

Az USA és néhány európai ország megkérdőjelezi a svéd orvosképzést.

A fenti karikatúrát a sjukhusläkaren című újságban találtam. A hozzátartozó cikk írója is keményen kritizálja az FK-t, a komentek is érdekesek.
Nem fordítom le a cikket, a kép magáért beszél.
A svédül tudoknak azért itt van a cikk is.

Nem olyan régen írtam arról, hogy komolyan megszigorították a sjukersättning (rokkant nyugdíj) szabályait.
Hogy megértsd miről lesz most szó, olvasd el előbb az említett posztot!
http://psycho.blog.hu/2009/09/29/sotet_felhok_a_hosszu_betegallomanyban_levok_felett

Futószalagon írtuk és írjuk a FK-nak (TB)-nek az összefoglalókat, ők meg néhányszor még visszaküldik, hogy ezt meg azt a pontot fejtenénk ki bővebben. De ez nem elég.

süti beállítások módosítása