2010.12.13. 23:41
4 évnyi ki nem vett (adott?) ügyeleti pihenő idő
Bekerülhetne szerintem a Guiness rekordok könyvébe az a norbotteni (Észak-Svédország) orvos akinek az ügyeletei után 8096 óra ki nem vett pihenő ideje (kompledighet) gyűlt össze, ami négy évnek felel meg. Mindesetre Svédországban ő a topplistás. Úgy mint maga Norbotten megye, ahol…
2010.12.01. 22:45
Nagy orvoshiány az alapellátásban
A mai megyei lapban jelent meg ez a cikk, mely szerint Örebro megyében 20 körzeti orvosi állás betöltetlen. Vannak rendelőintézetek ahol egyáltalán nincs alkalmazott orvos, bérvosok dolgoznak heti váltásban. Ennek főleg a krónikus betegségben szenvedők látják kárát. A…
2010.11.03. 23:37
Januárban indul az orvosképzés Örebroban
2742-en jelentkeztek a 60 helyre.
Ebből 302-en első helyként jelölték meg Örebrot.
Ezzel az örebroi egyetem a 9. helyen áll az országban a lekeresettebb képzések listáján.
Az orvosképzés úgynevezett probléma alapú (problembaserat lärande)oktatás lesz,> ami egy…
· 1 trackback 12 komment
Címkék: orvosképzés örebro
2010.10.24. 23:37
Meg lehetett volna menteni....? 2.
Ma volt a riportfilm folytatása. Az első felében a sajtó visszhangról beszéltek, majd ismételték a tényeket. Ami új volt - utána néztek, hogy történt-e valamiféle értékelése a műtétnek. Egy ilyen dokumentumot találtak. Ebben először is megköszönik minden résztvevőnek a…
2010.06.03. 00:03
Így fog felépülni az örebroi orvosképzés
Mint arról már írtam 3. nekifutásra megkapta Örebro az engedélyt, hogy orvosképzést indítson.
Az első terminus 2011 januárban indul. 60 diák fog kezdeni.
Annyit már előljáróban elmondtak, hogy rém modern lesz és eltér a hagyományos oktatástól.
Az itt látható…
2010.04.09. 22:30
Aktuális orvos toborzás Svédországba
Sonnenschein Judit szervezésében ismét lehetőség van svédországi munkavállalásra.
Az alábbi info az ő kérésére kerül fel a blogra, de természetesen más helyeken is hirdetni fogja.
A Södra Älvsborg Kórház – SÄS – egyike a Vastra Götaland regióban…
2010.03.31. 00:30
Orvosképzés Örebroban
A mai nap szenzációja, hogy Örebro végre engedélyt kapott a Högskolaverket-től (Felsőoktatási hivatal) hogy orvosképzést indítson. Eddig kétszer utasították el a kérelmüket, mivel nem találták megfelelőnek a feltételeket. Hogy ezek mik voltak, azt csak a Högskolaverket…
2010.03.15. 21:40
Svéd orvosképzés - AT-Läkare
Többször találkozhattatok már az AT–val a blogomon és magyarázatként mindig azt írtam rezidens vagy rezidens féle. Merthogy nem teljesen ugyanaz.
Mi is ez tulajdonképpen? AT=allmäntjänstgöring.
Az 5 és fél éves orvosképzés után, határozott ideig végzett munka,…
2010.03.13. 19:12
Táblázatok a skandináv orvos helyzetről
Az előző postban ígértünk pár adatot a skandináv orvos helyzetről, jöjjön pár táblázat (2008-as adatokkal) ízelítőül. A táblázatokban nem fordítok le semmit, egyrészt mert lusta vagyok, másrészt mert könnyen kitalálható, harmadrészt itt egy elég jó online szótár is :)…
2010.03.12. 23:40
Kezdő orvosként Svédországban
Múltkoriban már írtam a svéd orvosképzésről. Most igazán aktuális lett a téma, mivel otthon egyre élesebb a helyzet. Gondolok itt a végzős orvostanhallgatók akciójára, amivel megpróbálják megtorpedózni a "röghöz kötési" törvényt. Végre valaki felveszi a…
2010.02.09. 23:15
Meg kell reformálni a svéd orvosképzést!
Nemrég találtam egy cikket a Läkartidningenben, igaz 2007-es.
A svéd orvosképzés átfogó változtatások előtt áll.
Svédországnak a többi európai országhoz kell igazodnia, amelyek komolyan elhatározták, hogy felveszi a versenyt az USA-val.
Az USA és néhány európai ország…
Szólj hozzá!
Címkék: oktatás orvosképzés
2010.01.23. 23:37
Leszállították a felvételi ponthatárt az orvosegyetemeken
Soha nem volt ilyen alacsony követelmény, már 1.7 ponttal is be lehet jutni egyes orvosegyetemekre.
Hosszú évekig még azok sem lehettek biztosak benne hogy felveszik őket az orvosképzésbe, akik a maximális 2.0 pontot hozták.
Mostanra azonban a felvételi követelmény erősen…
2010.01.10. 23:09
Svéd egészségügy = anorexia
Ígértem, hogy fordítok néhányat a az előző posztban citált újságcikkhez érkezett kommentek közül.
Anonymus:
Svéd egészségügy = anorexia
Valójában csak csont és bőr, de ha belenéz, a tükörbe jó kövérnek látja magát
DR Baffelbiff:
Az a cirkusz…
2010.01.06. 00:53
Amiről mostanában sokat vitatkoznak 1. Bérorvos bérek
Nemrégen megjelent egy hír a Dagensmedicin-ben arról, hogy Dalarna megyében az orvoshiányra való tekintettel megemelik a sürgősségi osztályokon dolgozó bérorvosok fizetését. (magyarázat hogy mi az a bérorvos kicsit később). Eddig évi 1.5 millió SEK volt a maximum, de ezt a…
2009.02.01. 00:11
Vita a Karolinska orvosképzése körül
Bristande baskunskaper hos studenter från Karolinska institutet?
Az orvosképzés új formája a Karolinska Intézetben aggasztó hiányosságokhoz vezetett a klinikai alapképzésben. A tapasztalatok a 9. terminből azt mutatják, hogy klinikai alapkurzusok erősen háttérbe kerültek a diákok…
5 komment
Címkék: oktatás orvosképzés
2008.10.25. 20:30
Orvoshiány Svédországban- vagy mégsem?
Ildikó szokásos (blog)téma vadászós körúton volt és találta ezt a WHO oldalt.Ezen az oldalon különféle szempontok alapján lehet adatbányászatot végezni a WHO adatbázisaiban. Lehetőség van gyors keresésre (Quick Search) ahol adott országra vonatkozó összes szempontról…
2008.09.03. 23:52
Orvoshiány, orvosképzés - néhány adat az utóbbi hét sajtójából
A téma folyamatosan napirenden van, épp úgy mint ahogy az oktatás mélyrepülése.Nincs olyan újság amiben ne lenne egy cikk ezekről a témákról.Összegyűjtöttem néhány adatot. A miérteket másra hagyom. Egyre kuszább a kép.Szóval amúgy svédesen:Å ena sidan (egyrészről): …