Legalább  annyira tudományos, mint dr. Young új biológiája, miszerint el vagyunk savasodva
Lehet, hogy tényleg ez a baj. A savasodás az agyakban.
Március 4-én megjelent a Socialstyrelsen előzetes ajánlása a szorongás és depresszió kezelésére.
Mit mondjak. A psychiater kollegák, akikkel eddig beszéltem erről, ki vannak akadva. Svéd és nem svéd egyaránt. Úgy tűnik egyszerűen átírták a psychiáriát. Végül is a politikusok akiknek a Socialstyrelsen a szócsövük, csak tudják miről is  szól a  szakma.

A lényeg röviden:
- A gyógyszerek ártalmasak, csak mellékhatásaik vannak és amúgy is hatástalanok.
- Az első választandó kezelés a KBT (kognitiv beteende terapi- viselkedés terápia), a receptre felírt fysiskt aktivitet és a fényterápia.
- Ha ezek nem hoznak eredményt akkor SSRI  készítmény. Mellette zárójelben: fluoxetin. (hogy miért pont ez? Ki tudja?)
- Az ECT (elektroconvulsiv, elektroshock therapiát) is előtére helyezik a gyógyszerekkel szemben.
A fényterápiáról csak annyit, hogy nem olyan régen jelent meg az SBU (Egészségügyi Tudományos Központ) állásfoglalása arról, hogy nincs bizonyítva a hatásossága és így nem nyilvánították evidence based-nek.
Ugyan ezt is támadták,  mivel ugyanannnak a kutatóintézetnek a munkatársai állították most ezt, akik annak idején a hatásosságát bizonygatták.
Tele van a média a témával. Már egy beteg meg is kérdezte, hogy azért nem kap gyógyszert, mert a Socalialstyrelsen csak a KBT-t támogatja?
A KBT–t, a viselkedés therapiát egyébként nemcsak a gyógyszerekkel szemben támogatják, hanem a többi psychotherapiás irányzattal szemben is. Nagy felháborodást váltott ki az is, hogy az év elején  valamelyik nagy országos psychoterápiás intézetben
(nem emlékszem melyik) minden más típusú therapiát leállítattak és csak a KBT-t hagyták meg, mint egyedül üdvözítőt.
Támogatják mindenek felett és előtt a KBT-t úgy, hogy közben tudja mindenki, a Socialstyrelsen is, hogy nincs elég therapeuta. Még többet fognak várni a betegek.
A psychológusok el vannak foglalva a neuropsychiátria betegségek kivizsgálásával. Mást szinte nem is csinálnak. Van is jó hosszú, néha pár éves, várólistájuk ilyen kivizsgálásra.
Csoport therapiát  nem csinál senki, legalábbis felénk nem, mert állitólag arra a svéd betegek nem kaphatók, nem elég nyitottak. Legalábbis ezt mondta nekem okként az egyik psychológus.
Nővérek, kurátorok és még skötarek (egészségügyi végzettség nélküli psychiátriai ápolók) is végeznek úgynevezett steg 1 (1. szintű, alapszintű) kognitív terapeuta képzőt, tehát valószinűleg rájuk gondol a SOS, mint szóbajövő terapeutákra.

Már csak azt szeretném tudni, vajon ki fogja felállítani a diagnózist, ki fogja kizárni a háttérben meghúzódó egyéb betegségeket, pl. csökkent pajzsmirigy működést és egyéb hormonzavarokat, organikus idegrendszeri elváltozásokat legrosszabb esetben pl. egy daganatot?
Vajon ki fogja felismerni a valós öngyilkossági veszélyt és kinek a felelőssége lesz?
Az már részletkérdés, hogy az orvosok megint úgy lesznek kénytelenek betegállományba venni a betegeket, hogy nem is találkozunk velük, a  kórrajz kivonatokról a FK-nak már nem is beszélve.
Csak felelősségvállalás, rendes kivizsgálás nélkül, a betegnek legalkalmasabb therapia  kiválasztásának és tisztességes után követés lehetősége nélkül. Adminisztráció a köbön releváns információk nélkül.
Az igaz ugyan, hogy hangsúlyozzák az utánkövetés fontosságát, de ez is úgy fog történni, hogy az általuk meghatározott x számú paramétert kell kontrollálni.
Standardizált, gépies. Hol van vajon az a bensőséges kapcsolat  a beteg és a kezelője között, ami a sikeres kezelés elengedhetetlen feltétele?
Ja igen, azt is írja ez a kis 150 oldalas szakmai (?) ajánlás, hogy az antidepresszív szerek fokozzák az öngyilkosság veszélyét.
Nagy vita volt annak idején erről, de rendes tisztességes vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy nem a gyógyszer, hanem ellenkezőleg a kezelés elmaradása jelenti a sokkal nagyobb veszélyt öngyilkosság szempontjából.
És ha már itt tartunk. Ha annyira komolyan gondolják ezt a ”fokozza az öngyilkosság veszélyét” elméletet, akkor miért éppen a fluoxetin-t  (Prozac néven ismert és elhíresült gyógyszer, ami kirobantotta ezt az öngyilkossági vitát) teszik zárójelbe, mint ajánlott gyógyszert az SSRI-k csoportjából? Vagy csak úgy odaírták, mert véletlenül ez jutott eszükbe?
Sok a kérdőjel.
Mi lesz így a szakmával ha ennyire direkt utasításokat kapunk?
Hogy lehet, minden beteget és minden típusú depressziót egy kaptafára húzni?
Kell ide egyáltalán psychiáter és tapasztalat?
Biztos, hogy a legrövidebb és  legolcsóbb  therapia a leghatásosabb?
Halkan jegyzem meg etikai fenntartásaim is vannak!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://psycho.blog.hu/api/trackback/id/tr621019004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evergo 2009.03.22. 23:20:24

Látom a szép tavaszi nap hamar elmúlt :D itt mellesleg megen esik a hó, nem nagyon, de ennyi is elég, hogy elegem legyen a svéd télből (is). Na, mindenekelőtt nálnuk Gotlandon az a rendszer, hogy hiába akármilyen pszichoterápiás varázslás - orvosnak látni kell egy bedömningre legalább a beteget. Mégha utólag is. Mert találkoztam már beteggel aki fél éve járt pszichoterápiára, de PTSD diagnosztizálására visszaküldték hozzám. Az volt neki, de azért mégis.
"Támogatják mindenek felett és előtt a KBT-t úgy, hogy közben tudja mindenki, a Socialstyrelsen is, hogy nincs elég therapeuta." Na ja. Amikor az új riktlinjék kijöttek, kicsit hátradőltünk a székben hogy akkor na tessék. Mellesleg az ADHD-s riktlinjék is kijöttek. Mégjobban hátradőltünk a székben. Merthogy végre állami szinten is megfogalmazták, ami a FASSban bennevan már - a gyógyszeres kezelés csak kiegészítése az egyéb terápiás insatsoknak. Hamarosan Neuropszichiátriai tervezési napunk lesz - már eddig is ütöttem a vasat, hogy akkor a Soc-t is bevonjuk, de nagyon gyorsan, oszt lehet coach-olni a betegeket. Nem ringatom magam illúziókba, nem lesz kevesebb munkánk, de írni fogjuk a beutalókat KBT-re, mint a kisangyal. Meg stöd-terapira is. Meg fognak kukulni a tisztelt kezelőszemélyzetnek. Nem csak nekünk. Merthogy ha KBT, akkor nyomom én a remisseket. Tessék. Csinálni. Mi egy évig kínlódtunk a Neuropszichiátriai rendelőben - 260 beteg, egy nővér, fél kurátor, meg egy pappaledig pszichológus, aki egy héten egyszer volt bent. Persze hogy egekig meredtek a várólisták. Most majd igazán kíváncsi leszek,hogy javulnak a pl depressziós meg ADHDs betegek a várólistákra meg a terapira. Evidensbaserad, baszki. Akko csináld. Csak a beteg győzze kivárni. Húde pipa vagyok. Mellesleg várom az eredményeket, meg majd a főnökség reakcióit. A kétségbeesetteket. Én meg mutatok majd a riktlinjékre. Már előre várom a pszichológusokkal a vitákat. Melyik beteg hova. Ugye nem könnyű az élet, ha dolgozni kell. Inkorrekt vagyok? Igen. De jól esik. Mert amikor az orvosok mondják, hogy túlterheltek, akkor a főnökség nem reagál. Na most majd meglátjuk.
Csak a betegeket sajnálom. Ahol lehet fogok beállítani antidepresszívumot. Annak egy hónapon után jön a hatása. Nem kell 3 hónapot várni, mint a samtalsterapira.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2009.11.24. 02:11:28

A gyógyszerekről írhatnál még. Én nagyon ellenük vagyok, de én csak a saját nézőpontomat ismerem alaposan :-) Úgy tapasztaltam, hogy kevés orvossal lehet erről a kérdésről tényleg értelmesen beszélni, de úgy tűnik, hogy talán te is egy vagy ezek közül és nagyon érdekel, hogy a szakma oldaláról hogy néz ki ez a kérdés. A pszichológusok álláspontja ismét csak egy más tészta, pszichiáterrel viszont nem túl gyakran jut hozzá az ember hogy leüljön csak úgy eszmecsere-cseverészni...

nyari mikulas (törölt) 2009.11.24. 03:34:45

A kiindulas, Young uj biologiaja, a savasodas: tomeny ostobasag, hazugsag. Ha jobban belegondoltok, kozepikolas kemiatudassal cafolhato
ostobasag.

en.wikipedia.org/wiki/Robert_Young_(author) nem egy hiteles pofa

Gyogyszerek (tisztan, vagy gyogynovenykent): egy tisztesseges dupla vak proba eldonti, hatasosak vagy sem, jok, vagy rosszak.
Ami jo, ami hatasos, tartsuk meg, ami nem az, mehet a szemtdombra.
Ugyanez a kulonbozo terapiakkal. Csak objektiven, egyforma mecevel, es nem lesz baj...

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2009.11.24. 11:01:48

Az elsavasodassal a sirba tudnak tenni. Sajnos meg csaladon belil is volt olyan aki ezt beszopta.
Sok helyen irtak mar rola pro es kontra.
Ez pl. a jok közul valo:

beka.blog.hu/2008/07/05/a_kemiatanar_bosszuja

Az utana következö komment aradat is tanulsagos. A hivöket sajnos eszervekkel nem lehet meggyözni.
Az gyartok pedig jot röhögnek a markukba ös bezsebelik a penzt.
Volt a kezemben ilyen keszitmény. Se magyar nyelvu tajakoztato , se gyartasi szam, vagy lejarati idö a dobozon. Csak egy KERMI emgedely szam es szajhagyomany utjan terjesztett internetes oldal ahol a termekröl olvasni lehet es a KERMI oldal, ahol az engedely szamot lehet ellenörizni.
Aki ezt igy megmeri enni-inni, hat az magara vessen.
Sokan kerestek vegig az internetet, hozzaertök is, de sehol egy tisztesseges közlemeny, sehol egy kettös vak placebo kontrollält vizsgalat. Csak a szerzö allitasai a szerröl.

nyari mikulas (törölt) 2009.11.24. 13:54:11

@szil5: En ott dobom el az agyam amikor arrol szolnak, hogy a citromsav, irom citromSAV lugosito hatasu.

Mondjak, igaz, hogy o maga savas, de az anyagcsereben... Szent-Gyorgyi Albert forog a sirjaban... a citrat-kort felirom, csupa savat latok benne... hiaba irom fel.

Ennel csak az jobb, hogy a citromsav rakkelto hatasu (az E-betus listak szerint).
Ismeritek a magyarazatat? A citrat kort Szent-Gyorgyi - Krebs ciklusnak is nevezik a ket felfedezo kutatojarol. Mi magyarok inkabb Szent-Gyorgyi Albertrol hallottunk, a nemetek meg Hans Krebs-et ismerik.
Krebs ciklus. Krebs - nemetul rakot jelent... ;-(

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2009.11.24. 15:24:53

Erre gondoltal:

www.youtube.com/watch?v=s6njPbuM9J8&feature=related

Egyebkent a Krebs ciklushoz is egy vizsga elmenyem kapcsolodik. Neurologia szakvizsga patologia resz vizsgajan a vizsgaztato azt kerte irjam fel a ciklust a tablära. Kb .ugy 12 evvel a biokémia tanulmänyaim utän. Mindent värtam csak nem ezt a kerdest. Meg is kördeztem jol erzi-e magat. Ö meg gyorsan leidiotäzott. Jo hangulatu vizsga volt.
süti beállítások módosítása