Egyre többen külföldön. A legtöbbje aki megunta az itteni körülményeket a környező országokba, Norvégiába és Dániába dobbant, de sokan mennek az USA-ba is.

Hogy miért? Nem másért mint jobb munka körülményekért, magasabb fizetésért, alacsonyabb adóért stb.
Az előző posztban olvashattatok a sugárterápia tarthatalan helyzetéről Dél-Svédországban.
Az egyik okként a szakorvosok hiányát hozták fel.
Az alábbi filmben most ők szólalnak meg. Pontosan azok az onkológusok akik Malmöből és Lundből hiányoznak. Most Dániából jelentkeznek.

Dánia invesztál, Svédország spórol. Amire Svédországban nemet mondanak, arra Dániában igent. A felszerelésünk pedig világelső- magyarázza Tomas Björk Eriksson a koppenhágai Rigshospitalets sugárterápiás osztályának főorvosa.
Az itt dolgozó 15 orvosból 4 svéd, akik korábban Malmöben és Lundben dolgoztak onkologusként. Mind úgy döntöttek nem dolgoznak tovább Svédországban hanem Koppenhágába jönnek. Az itt dolgozó 15 fizikusból is 7 svéd.
A filmben az először nyilatkozó orvos elmondja, hogy szakértőként alkalmazzák őket, így alacsony az  adójuk és a magas fizetésük, erre nem mondhat az ember nemet.
A következő kollega arról mesél, hogy Lundben napi 10-12 órát dolgoztak. Szerinte itt összehasonlíthatatlanul jobbak a munkakörülmények. Minden negyedik héten teljesen szabad.
A 3. orvos a legnagyobb különbségként a pozitív munahelyi légkört említi. A dánok sokat invesztálnak a sugárterápiába.

A riporter elismerve, hogy gonosz a megjegyzés, de őket okolja azért, hogy Svédországban egyre hosszabb a várólista. Egyik orvos  a másik után szépen átszállingózott a hídon Dániába.
Felteszi a költői kérdést, mi lesz ha ez az elszívás így folytatódik?
A svéd helyzet egyik oka a szakorvos hiány, de a sugárterápiás készülékekből sincs elég. Ezek nagyon drágák, kb 30 millió korona darabja. Dániában sokkal több készülék van és sokkal modernebbek. Dánia úgy döntött, hogy  többet fordítanak az egészségügyre és főleg a daganatos betegségek gyógyítására. A várólistát gyakorlatilag megszüntették. Az intézet a világon az egyik legjobban felszerelt, több PET CT-jük, MR-jük és besugárzó készülékük van. Ezzel szemben Malmőben sötét kezelőhelységekben dolgoztak, lepusztult készülékekkel.

Nem gondolja hogy a svéd betegek ide fognak járni kezelésre - kérdezi a riporter? - Egy részüket biztosan fogadnánk, nem is lenne sokkal drágább ide utalni őket.
A válaszoló orvos a háttérben a politikusok hozzáállásnak különbözőségét látja.
Arra a kérdésre, hogy van-e lelkiismeret furdalása amiatt, hogy cserbenhagyta a betegeit, nehéz helyzetbe hozta az otthon maradó kollegáit és hogy a távozásuk miatt még hosszabbak lettek a sorok - a következő válaszolja a kollega: - 74 óta vezetőként és szakorvosként keményen dolgoztam. A személyes véleményem az, hogy a nyugdíj előtt egy évvel jogom van ezt tenni. A többiek nem  zárják ki azonban annak a lehetőségét sem, hogy egyszer talán vissza mennek Svédországba.

 

Hát minden relativ! Nekünk magyaroknak itt  még mindig sokkal jobb mint otthon volt, nyilván azért vagyunk még itt. De ahogy az írásaimból  is kiderül, szívunk azért itt is rendesen.

A bejegyzés trackback címe:

https://psycho.blog.hu/api/trackback/id/tr171466572

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fiatal orvosok 2010.03.04. 08:32:18

Ez a vendégpost egy hatodéves, szigorló medikus írása. Írásom célja, hogy röviden betekintést nyújtson az orvostanhallgatók és a rezidensek-szakorvosjelöltek jelenlegi helyzetébe. Ezen keresztül szeretném a kívülállóknak megmutatni, miért volt tünteté...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bobbyperu · http://twitter.com/bobbyperublog 2009.10.22. 21:23:20

tisztára mint von trier rigetjében a koppenhágai svéd orvos:)

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2009.10.22. 21:49:52

@bobbyperu:
Megmondom őszintén először nem igen tudtam miről van szó. Na de erre való az internet.
Itt a filmsorozat intrója, hogy a többiek is értsék:

rmr 2009.10.22. 22:10:24

@bobbyperu:

ráadásul ez a Riget ugyanaz a Riget, és itt is forgatták a sorozatot :)

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.10.23. 00:09:47

Ez a kis szösszenet is csak arra villant rá, hogy mennyire hihetetlenül ugyanazok a társadalmi folyamatok mennek végbe mindenhol. És mennyire ugyanazok az emberi reakciók mindenütt. Ajánlom figyelmében ezt azoknak, akik állandóan mondogatják a "bezzeg itthon" meg "tipikus magyar" mondatokat. De pont ők nem veszik észre..egymást hülyítik, hogy csak itthon rossz minden, máshol minden jobb. Aztán igazság szerint kevés az optimális hely és kor..ha van is, nagy valószínűséggel nem találja meg máshol sem, az aki itthon annyira utál lenni..

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.10.23. 00:10:47

Tényleg, ha már itt járunk, egy kérdés; Norvégiában tényleg nem nagyon képeznek orvosokat?(tehát külföldről veszik..)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.10.23. 00:58:36

és akkor az ápolónőket még nem is említettük.
Magyar ismerőseimnek szoktam mondani, hogy örüljenek a magyar egészségügynek - abban az évben, amikor Pestre költöztem, Svédországban 72 hónapot kellett várni egy szürkehályog műtétre!!!! Amíg eljutsz egy szakorvoshoz, rég belepusztultál a nyavalyádba. Magyarországon legalább azonnal bejutsz a szakorvoshoz ha valamire szükséged van, itt szinte képtelenség. A kezelésekről nem is beszélve. Egy-egy mágnesröntgenre több hónapot kell várni...

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.10.23. 01:07:34

@Rékuc: na ez azért a másik véglet. Ki lehet fogni jó orvosokat, de a többség rossz, ostoba, hozzánemértő, dolgozni nem szerető.

Éppen a múltkor vontuk le a végső tanulságot (a kéthónapos kardiológiai vizsgálatra várva), vagy meggyógyulsz magadtól, vagy meghalsz, mert hogy orvos nem gyógyít meg az biztos.

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2009.10.23. 07:45:05

@sanche:
Norvégiáról nincsenek pontos adatai, de igaz ez Svédországra is, hogy kevés orvost és még kevesebb szakorvost képeznek. A magyar orvosképzés világhírű, ezt errefelé jobban tudják mint otthon. A másik szempont pedig az, hogy sokkal olcsobb kész szakorvosokat behozni, mint kiképezni.
Svédország 6 orvos egyeteméán 600 orvost képeznek évente. 2000 svéd pedig külföldön jár orvosképzésre, többek között Magyarországra is sokan.

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2009.10.23. 07:53:55

Sajnos hogy megengedik a várólistát az egészségügyért felelős vezetők. Abszurd.
Mindenre van pénze országunknak. De ha fizeted a Tb-det kb 30 évig becsületesen,akkor öregségedre várhatsz egy vizsgálatra 1-2 hónapot! Szégyen,és felháborítóan rossz így.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.10.23. 08:18:09

fú de rohadtul sajnálom szegény szegény svéd orvosokat! hahh!

amúgy érdekes cikk, de a posztoló megtanulhatna magyarul, különösen az összetett szavak egybe-/külön írását..

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.10.23. 08:35:07

@sanche: nem azt mondom, hogy Magyarországon minden hú meg há, csak az emberek hajlamosak azt hinni, hogy Svédországban kolbászból fonják a kerítést. Mondjuk a primitívebbje úgy reagál, mint Bukowszky, aki képtelen a saját sértettsén túl is látni a világot...

evergo 2009.10.23. 08:49:33

Üdv Bukowsky!
Nem piszkálni akarlak, csak halkan megkérdezem: a magyarul tudásba beletartozik-e az is, hogy nagybetűvel kezdem a mondatokat? :)

Egyébiránt a svéd orvosok anyagilag sokkal jobb helyzetben vannak, mint magya kollégáik - ez tény. Azonban hozzá kell tenni azt is, hogy a nagy össznépi egyenlősdi keretében bizony a szakma tekintélye alaposan megkopott, egész pontosan a politika lenyomta az orvosokat. Ez az, amire Szil utal, itt a nagy demokrácia jegyében olyan dolgok is megtörténhetnek, hogy egy akut orvosi intézkedésről a nagy tudású ápolók szavaznak - röhejesnek tűnhet, de megtörtént. Amellett persze, hogy az akut intézkedés elmulasztása miatt természetesen az orvost rángatják bíróság elé. (Lásd a más f*rka és a csalán összefüggést). Persze, hogy sokan inkább elmennek más országba, privátba praktizálni.

szabszi · http://psycho.blog.hu 2009.10.23. 08:51:51

@Bukowszky: koszonjuk a konstruktiv hozzaszolast, igyekszunk a jovoben tobbet figyelni a helyesirasra. bar ahogy nezem te sem vagy tul igenyes ezugyben.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2009.10.30. 09:38:29

@sanche: "vagy meggyógyulsz magadtól, vagy meghalsz, mert hogy orvos nem gyógyít meg az biztos"

Ezt én is aláírom :-)

HSZ
süti beállítások módosítása