Merthogy itt nincs, vagy nem tudok róla.
Na, ebből a szaloncukor is igaz, a Szeged is meg a hazaugrás is, de azért mégsem egészen így volt. Tulajdonképpen úgy volt, hogy pár hete felhívott egy itt élő kolleganőm, akivel egykoron egy kórházban dolgoztunk és jókat röhögtünk. Kérdezte segítenék-e neki vezetni, mert hazavinné az autóját az út meg hosszú egyedül, meg amúgy is régen dumáltunk. Na, így esett, hogy csütörtökön kora délután autóba vágtuk magunkat, enni-inni valóval felszerelkezve és tűz.

Úgy gondoltuk Trelleborgból Rostockig hajóval megyünk, mégiscsak hasznos, hogy alvás alatt haladunk is. Na, ebből nem lett semmi, mármint az alvásból. Vagány csajoknak gondoltuk magunkat, mit nekünk kabin drága pénzért, jó nekünk a földön is hálózsákban. Nem volt jó. Nem, mert a tenger nagyon hullámzott, ide-oda csúsztam a hálózsákkal a matracon. Nem volt jó, mert hideg volt. Nem volt jó, mert 4 tökrészeg svéd úgy gondolta, hogy a hajón található számos kocsma helyett a pihenésre, alvásra kijelölt helységben (fotel, vagy föld a kijelölt hely) buliznak és ordibálnak reggelig. Hajnal felé közel voltam ahhoz, hogy hozzájuk vágom a csizmámat, de aztán eszembe jutott, hogy volt gyerekszobám. Lefekvés előtt tettem egy kört a Duty Free-ben, ahogy ezt hajón szokás. Nem is tudtam igazán mit akarok, de aztán megláttam a Metaxát. Ezer éve nem ittam, viszont amióta van UPC-s adásunk és nézzük a magyar TV-t végre, elcsábultam a Metaxás reklámnak. Görög sziget, naplemente, őrizzük meg a pillanatot stb. Én meg amúgy is tenger és görög mániás vagyok. Ha egyszer sikerül végre összekalapálnom egy kis tartalékot, nyugdíjas koromban Krétán óhajtok élni. Vittem a honom alatt a kincset, gondosam-betámasztottam a sarokba és nyugovóra hajtottam a fejemet. Egész éjjel nem aludtam. Legalábbis úgy éreztem. Csak az volt a bizonyíték rá, hogy valamennyit mégiscsak aludtam, hogy álmodtam. Azt álmodtam, hogy a hajón felejtettem a Metaxát. Szóval, amikor megtaláltam reggel a sarokban igen megörültem neki, meg annak is, hogy mégiscsak aludtam valamennyit.

Mire kigurultunk a hajóból Rostockban majdnem 7 óra volt.
Vettünk egy nagylevegőt, bekapcsoltuk a GPS-t, meg a radar jelzőt és elindultunk. Úgy terveztük, hogy padlógáz Szegedig, csak pisilni állunk meg.
Estére volt még egy buli meghívásom is.
Na persze ez a terv is módosult kicsit. Annak ellenére, hogy mi nagyon profin beprogramoztuk a GPS-t, azt a buta kütyü csak bevitt bennünket egy kis prágai városnézésre csúcsforgalomban. Ez komoly idő vesztesség volt. Az autópályán próbáltunk javítani a részidőn. Ez egy kicsit kényszer is volt, mert Prága és Brno között olyan gyalázatos az autópálya minősége, hogy agyrázkódás nélkül meg sem lehet úszni. A belső sáv valamivel jobb, így aztán nyomni kell rendesen, hogy ne utáljanak onnan ki. Tudtam én ezt, egyszer mentünk már arra pár éve, de mivel majd 300 km-rel rövidebb erre, mint Ausztrián keresztül mégiscsak ezt választottuk, de utoljára. Nem csak az autópálya minősége miatt. Útálom, ha minden bokorban rendőr van. Valahogy nem jó érzés, főleg ha volt már tapasztalatod rosszindulatú bunkó rendőrökkel. Nem mindegyik az, én most a rosszindulatú bunkó rendőrökről beszélek. De nem ők voltak az első negatív élmény. Egy tankolásnál a barátnőm egy kávét is ivott volna. A benzint fizethette kártyával, de a kávét nem. Mondta a felszolgáló, hogy itt csak cash, majd nemzetközi nyelven a vele szemben levő pultra bökve elmutogatta, hogy ott kávéhoz is OK a kártya. Csak hogy ezt a szembe oldalon persze nem tudták. 20 euróból meg egy rahedli cseh koronát akartak vissza adni. Mivel az meg kell a francnak, megmaradt az euro, cserébe kávé sem lett. Ilyen kellemes élmények után a  belső sávban repesztünk, radarjelző csendben. Egyszer csak meszel a szerv. A rendőrautó előtt állványon valami apparát. Egészen megdöbbentem, mert az én ketyerém még sosem hagyott cserben. Ismeri a lézert meg azt, amit kell. Na, gondoltam a jogsimnak annyi (bár errefelé a pénzt jobban szeretik), de közben azon gondolkodtam, milyen új fejlett technikát dolgozhattak ezek itten ki. Kiderült nem sebességet mértek, hanem állványra állított kukerral a matricákat ellenőrizték, ami persze nekünk nem volt. Nem azért mert ezen akartunk spórolni, hanem azért, mert lúzerek voltunk és nem tájékozódtunk. Az országba belépve meg egy árva információs tábla sem írta, hogy kellene. Sok vitatkozni való nem volt rajta, de a stílusuk meg a tempójuk bicskanyitogató volt. Beültek a kisbuszba, kiterítettek egy csomó nyomtatványt, amit szépen lassan kitöltögettek. Pénzzel nem lehet ám fizetni, ott helyben, hanem majd menjek posta Svédország és adjam fel. A büntetés mellett megvetették a matricát(egy papírdarabot, amit felnyálazhattunk a szélvédőre), hogy a további utunkon most már nyugodtak lehessünk Csehországban, ami még 2 km volt.

Szlovákiába érvén már óvatosabbak voltunk a "határon" lelassítottunk és végigbogarásztuk a táblát, hol mennyivel stb. Körbenéztünk van-e valami vinyetta árus gyanús hely, de semmi. Tűz, mert már sok időt veszítettünk. Alig vártuk már, hogy magyar területre érjünk. Megláttam a volt határállomás épületét, nagyot dobbant a szívem. Annál is, inkább mert szlovák rendőr is ott sunyított és kellő időben elém mászott a tárcsájával. Vinyetta? Jött a nemzetkézi hadovázás. Kicsit angol, kicsit német és hangerő. Odaadtuk a svéd ID kortot, kocsi is svéd rendszámú.
Mondta ez bizony pézbe kerül nekünk. Na, nem lepődtünk meg nagyon. Azért megpróbáltuk elmagyarázni, hogy talán ki kellene valahova írni. Mivel úgy is látta a magyar neveket a kártyán, hát magyarul is bepróbálkoztam, de persze nem érteni magyar se. Ezek után kéri a  forgalmi engedélyt. Na, itt estünk kétségbe, mert Svédországban ilyen nincs is (van egy registeringbevis a transportstyrelsentol kell megrendelni), csak a rendszámra kell felragasztani egy matricát. Na, ezt végképp nem értette, csak követelte a forgalmit. Azt mondta addig nem megyünk innen el, amíg elő nem adjuk. Kezdett elborulni az agyam, mert csak ült a rendőrautóban, nézet maga elé és nem adta vissza az iratainkat. Aztán még ugatott valamit, hogy Szlovakia nem gratis a svédeknek. Na, itt raktam félre a gyerekszobámat. Elmondtam mindenféle kommunista büdös bunkónak, meg az anyukáját is megemlegettem. Ilyen gyorsan még nem láttam senkit-nyelvet tanulni. Egyből tudott magyarul.Olyan szép tiszta magyarsággal fenyegetett meg, hogy nagy baj lesz, ha nem fogom be számat, hogy csuda. Nem ragozom tovább, pénz helyben fizetve, majd mehettünk tovább.

Érdekes itthon mindenütt ki van plakátozva, hogy vegyél matricát.Vettünk.
Ezután már csak egy dugó az M0-n és zuhogó eső.
Hajszál pont este 8-kor álltunk meg Szegeden a házunk előtt.
Cuccaimat ki az autóból, habtestemet be a kádba kicsit, majd eltaxiztam Újszegedre a Blues-kertbe, ahol rég nem látott kollegák tartottak éppen Xmas partyt. Kellett a lelkemnek egy kis traccsparti. Jó volt velük találkozni.
Éjjel 1-kor ágyba zuhantam, reggel vonatra ültem, irány a reptér és este 6-ra újra Karlskoga. Meghoztam a szaloncukrot is, ami már a lakásban várt az asztalon, mert annyi ideig azért nem voltam otthon, hogy be is tudjak vásárolni.
Leszámitva az apró bosszúságokat, nagyon jól éreztük magunkat,hoztuk a formánkat és végig vihogtuk az utat. Hogy csináltam, nem tudom, de még csak nem is éreztem magam fáradtnak- egészen mostanáig.
Most viszont agyhalott vagyok és várom a Mikulást.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.