Még időm sem volt leereszteni az előző posztban megírt Socialstyrerelsenes story után, máris címlapon voltunk megint.
Hát persze megint belénk kötött a Nagyhatalmú és persze megint azonnal vérszemet kaptak az újságírók is:

Súlyos hiányosságok a karlskogai Psychiátrián
Történet röviden: Egy kedves jó papa, levelet írt nyáron a Psychiátria járóbeteg részlegére, avval a kéréssel, hogy lennénk szíves informálni őt arról, hogy mivel is kezelik a felnőtt lányát és hogy van.
Mivel a levelére nem kapott választ, ősszel írt megint, de ennek a másolatát már tiszta jóindulatból elküldte a Socialstyrelsennek is.
Na erre azonnal bekérették a beteg anyagát és megállapították, hogy az orvos nem másolta be beteg kórlapjába a két levelet, nem készített róla feljegyzést és nem válaszolt rá.
Ekkorát vétkezni? Hát ezt aztán tényleg meg kell írni nagy betűkkel. (Csak nem ez a visszavágás a helyreigazítatásért?)
Az igaz ugyan, hogy a sekretess lagen (titoktartási törvény miatt) miatt nem adhattunk volna felvilágosítást úgysem, de arról tájékoztatni kellett volna a kedves papát, hogy köze sincs a felnőtt lánya kezeléséhez az ő beleegyezése nélkül.
Ha már a annyira tájékozott, hogy tudja hova kell küldeni a másolatot akkor, hogy a fenébe nem hallott még az orvosi titoktartásról és vajon miért nem kérdezi meg közvetlenül a lányát?
Az persze nem baj, hogy a betegek hónapokat várnak egy vizsgálatra mert az orvosok levél másolgatásokkal és hasonló baromságokkal vannak elfoglalva.
Rend a lelke mindennek. Mivel az esetről én is csak az újságból értesültem, ezért jelenleg nem tudok semmi konkrétumról, de utána járok ennek is.
Szomorúan olvastam a Webdokin épp az előbb, hogy az európai ranglistán a magyar egészségügy 10 hellyel került előbbre, mindezt azért, mert javult a beteg tájékoztatásunk.
Vajon ki érzi otthon úgy, hogy ilyen látványosan javult az eü ellátás? A betegek vagy az orvosok? Hát ez a mércéje a betegellátásnak?
Olyan ez most nekem, mint egy időutazás a jövőbe. Svédország ezen az úton már sokkal régebben jár, előrébb vannak, sőt túljutottak már a csúcson is. Épp most lejtőznek lefelé a ló másik oldalán. 

A bejegyzés trackback címe:

https://psycho.blog.hu/api/trackback/id/tr89767648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szabo Ildi · http://psycho.blog.hu 2008.11.13. 22:01:41

Elsőnek kommentelek magamnak az íráshoz.
A Dagens Medicinb en is megjelent egy cikk, amiben büszkén irják, hogy Svédorzság az 5. helyen végzett.
valaki bekommentelt a cikkre:

"Intressant hur ni läser och återger rapporter. Om Sverige står "There is a downward trend for countries like Belgium, France and Sweden" men inte ett ord om detta i artikeln "
Vagyis,
érdekes arról nem írnak a cikkben egy szót sem, hogy az is ott áll a bezsámolóban,hogy Belgium Franciaország Svédország lefelé tendálnak

"Tündi a blogtérről" 2008.11.14. 00:00:07

ezek után azt köll monyam, hogy remélem, hogy rájössz miről van szó még mostanában nem majd...példaul, hogy az ellátás minőségének a mértékegysége a beteg várakozasi ideje és semmi más!! meg, hogy az alapján felelsz amit ledokumentáltál nem a szerint ami esetleg van...

\"Tündi a blogtérről\" 2008.11.14. 00:35:33

őszinte baráti szeretettel ajállom figyelmedbe az alábbi szösszenés utolsó gondolatát:
medicus.blogter.hu/307884/Nyelvi_koccanasok

Szabo Ildi · http://psycho.blog.hu 2008.11.14. 00:45:42

Nyugi én már rájöttem. Kezdek leadni a szinvonalból és időben hazajárok.Azt nem mondom, hogy jól alszom. A kollegáim még küzdenek. Van olyan egyedülálló magyar kolleganő, aki fizeti a bébisittert és bejár éjszakánként, hétvégeken diktálni.Mivel a diktafonos program rogziti az időpontokat, nyilván tudnak a tulmunkáról. Azt mondjék a nyelvi nehézségek miatt vagyunk elmaradva. Vettema a fáradságot, csináltam lekérdezéseket, egy kis staisztikát. A magyar orvosok havi 70-80 betegek néznek meg és dokumentálnak le nem anyanyelven. A svéd anyanyelvű psychologusok, rövidebb besök( látogatási) idővel csak havi 25-30 beteggel találkoznak. Van olyan svéd psychiáter kollega másik városban akinek havi 10- 12 beteglátogatása van. Na ezek után teszek a várólistájukra.
Szépen eldokumentálgagtok a SOS szája íze szerint.
A legfelháborítobb az egészben, hogy miután írtam levelet a személyzetisnek és megkérdeztem hogy tudnánk rendezni a túlórákat(és kaptam a választ,hogy nincs jogunk túlórázni) azóta azzal cseszegetnek bennünket,hogy aki hazajár ebédelni annak nem fél 5-kor jár le a munkaideje, hanem 5-kor. Arről már nem is beszélve, hogy nem járunk fikázni, meg sokszor ebédelni se.
Demokrátia meg jogállam? Hol? KIRAKAT.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2008.11.14. 10:53:23

Izé, hogyismondjam... ezen a fázison át kell esni. Jó esetben tanulni belőle. Annyit elárulok, hogy Svédországban rossz munkaerőt még nem rugtak ki. Jót számtalant. Mert idegesíti az állandó hajtásával a kollegáit.

Ennek a rokonságon-ismeretségen (kis ország vagyunk, kéremszépen) kívül az a oka, hogy amíg a kirúgott rossz munkaerő eltartása a társadalomra nehezedik, addig a jó munkaerő hamar talál új állást magának.

Magyarul: ha pofázol, akkor elintéznek. Ha lefekszel a földre és nyöszörögsz, akkor tömegesen sietnek a segítségedre.

Tapasztalatból tudom, hogy ezt nehéz elhinni, megszokni. Nekem sem sikerült egyből.:-))

"Tündi a blogtérről" 2008.11.14. 12:59:00

csatlakozom Hobbiszakács megállapitásához, csak sajnálatraméltósággal lehet empátiát és támogatást kapni aki okos vagy szép az dögöljön meg.

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2008.11.14. 13:16:22

HÄt lefekudni a földre es nyöszörögni nem fogok az biztos, ha beledöglök sem.
Annyira nem fontos nekem itt lennem. Van egy magsabb fizetesem amiböl könnyebb megelni, de enyi az elönye Svedorszagnak semmi mas.
A gyerekeim tök hulyek maradnak ebben az iskola rendszerben, jo esellyel borderlinet nevelnek belöluk az iskoläban, nem tanulnak meg kuzdeni, boritekolva van szamukra a munkanelkuliseg vagy a hosszu Tp mint jövö. Evvel a tudasszinntel amit itt kapnak sehol mashol nem rugnak labdäba.A värosok uresek, elettelenek, szurkek.
Svedorszag a fenyöknel es tavaknal kezdödik es ott is vegzödik. Ezek szepek, de gyorsan meglehet öket unni. A kettö között meg nem talaltam semmit ami jo lenne. Dögunalom es meg a munkadban sem tudsz örömet lelni.
Nem tudom van-e annyi fizetes ami ezert karpotol. A mostani biztos nem.

\"Tündi a blogtérről\" 2008.11.14. 20:59:41

hát a gyereknevelés az olyan fogas kerdés amin sokan fennakadtak már. Most az egyszr nem bánom, hogy nincs ilyen gondom. # Lefeküdni azért nem kell de néha nem árt úgy tenni mintha...

Szabo Ildi · http://psycho.blog.hu 2008.11.14. 21:01:20

Azt hiszem ma én is feljutottam a csúcsra. Mármint ami a dühömet illeti.
Téma ugye a túlórázás, amit én is csináltam de miután ilyen pofátlanul lekezeltek bennünket leálltam vele.
Tegnap elkezdtem rendezgetni a megirandó zárókat. Találtam köztük oyan kórlapokat, amiket szignáltam és ráirtam a diktálás dátumát. Igen megörültem neki, hogy ennyivel is kevesebb, bár nem értettem miért kerültek vissza hozzám ha egyszer már lediktáltam őket. Tettem mindezt a nyáron amikor a családom otthon volt Magyarországon, én meg csináltam 2 hét alatt 30 óra túlmunkát ingyen és megpróbáltam behozni a lemaradásomat a zárókkal. Kb 40-50 zárot diktáltam le akkor esténként, néha éjszakába nyúlóan. Ezekből került vissza hozzám vagy 10 db.
Valami belső indittatásból ma nekiálltam leellenőrizni ezeket a kórlapokat. Mit látok? A beteg journaljában nincs záró. Gyorsan be a diktafon programba persze ott sincs semmi. Én csak addig látom a diktátumokat amik valaki ki nem írja. A kirt diktátumok nem látahtók a felhasználók számára. Na de akor mi van? Totál káosz a jól szervezett minta országban. Soha ilyen közel a gutaütéshez nem éreztem magam.
Hogy meg nem írom őket mégegyszer az biztos. Ha svéd lennék, akkor most elkezdeném jelentgetni a titkárnőket, meg a fönökséget a Socialstyrelsennek. Azt hiszem inkább bemegyek holnap a papirformatumú kórlapokért és tüzet rakok belőlük az udvaron.

"Tündi a blogtérről" 2008.11.14. 21:24:18

a diktafonozás nekem is okozott fejfájást de részben az én technikai analfabetizmusomm részben a felvevő rendszer hibája volt. Olyan is volt, hogy a jóhiszemü titkárnő nem értette vagy nem szerette amit hallott és visszaküldte vagy nemes egyszerüséggel törölte elvégre az orvos a hunyó és ha külföldi akkor pláne.

evergo · http://evergo.blogol.hu 2008.11.14. 22:19:02

Szállj rá az IT szakemberre, nem hiszem el hogycsak ugy törlődnek fájlok. Nálunk is van sppechmike és megvannak évekre visszamenőleg a diktátok. szóval meg kell lenniük.

Szabo Ildi · http://psycho.blog.hu 2008.11.14. 22:24:20

A nálunk megforduló svéd AT és ST lakarek is felvannak háborodva azon ami a psychiátrán zajlik az egész megyében. Megesküdtek, ha letelik a gyakorlatuk, soha többet nenm teszik be a lábukat a psychiátriára. Megcsinálták egy gyakornokkal aki már önálóan vitt beteget az osztályon, hogy amig én otthon voltam Magyarországon ő meg valami 2 napos tanfolyamon, ferdig behandladnak (kezelés befejeződőtt)jelentették a a Meddix-ben a kommun felé a beteget és közölték a beteggel a kiirás napját. Mire a kollega visszajött a továbbképzésről, csak közölték vele, hogy 10-kor van az utskrivning samtalja(záró beszélgetés)a beteggel. Tajtékzott a dühtöl,hogy kész tények elé állították, nem is akarta még kiirni a beteget,mert nem volt még jól.
Szóval így néz ki itt az egyenjoguság, hogy a skötare (segédápoló) kirúgja a beteget az osztályról,csak mert ő úgy itéli meg,hogy mehet haza,netán azért mert nem teszik a pofája.
Komolyan gondolkodom, hogy felhasználom a másik szakvizsgámat,amire szintén van müködési engedélyem és átnyergelek a neurologiára. Karlskogában úgysincs neurologus a házban, az egyik belygÓgyász szokott konziliumokat adni, de nincs szakvizsgája.

evergo · http://evergo.blogol.hu 2008.11.14. 22:58:02

na, alternativt jó ötlet. bár a neurológia kicsit mostohagyermek itt, de taposs rájuk :D mellesleg az iylen skötare félék addig nyomulnak amig a tyukszemükre nem lépnek. én már kicsit megkezdtem a hadjáratom a FK, az egyéb macskajancsik felé. nehogymá két boendestödjare bírálja felül a chefsöverlákare bedömningjét. Aztmár nem. van egy handlággare a FKnál, akit nagyon kinéztem magamnak, mert nagyon pofátlan a szentem. azt hiszem meg fogom enni reggelire.

Szabo Ildi · http://psycho.blog.hu 2008.11.14. 23:36:59

Én nem eszek svédet reggelire , még elrontom a gyomrom.

\"Tündi a blogtérről\" 2008.11.15. 01:07:42

az emberevésnél van hatásosabb módszer is. 2 mosoly között meg kell irni az avvikelserapportot és letenni a megfelelő helyre. Ez az egyetlen biztos és hatékony módszer azokkal szemben akik túllépik a kompetenciájukat vagy a hatáskörüket. ha irásos dokumentum van a munkaltató köteles eljárni az ügyben. ez nem vicc.
A neurológia ragyogó ötlet csak itt elég rosszul defineált szakterület.

evergo · http://evergo.blogol.hu 2008.11.15. 08:38:02

Nem ide tartozik, de érdemes elolvasni, remekül mutatja a kultúrális különbségeket - Magyarországon dolgozó svéd pasi és magyar lány kapcsolata. Tanulságos: szakitshabirsz.blog.hu/2008/01/28/a_rozskenyer_nem_megoldas

evergo · http://evergo.blogol.hu 2008.11.15. 08:45:13

és még egy OFF, csak azért mert nagyon viccesen paranoid, mutatja hogy mennyire azt gondolják, hogy svédhon maga a Kánaán és a magafajta kis középeurópai polgár nem vágyik másra csak arra. Emberek, a vasfüggönyt 18 éve lebontották. hm... szakitshabirsz.blog.hu/2008/07/17/most_jon_a_svedcsavar#more571795

evergo · http://evergo.blogol.hu 2008.11.15. 09:53:41

E reagálás-mód elharapódzásának okát a szerző a gyerekkorból, magát a betegség kialakulását az anyával való érzelmi együttélés mélységének hiányából eredezteti. Ha az anya automatikusan ételt ad nyugtalan gyerekének, ha hiányzik belőle annak megértési képessége, hogy a kicsi mit akar, a gyerek is "megtanulja", ha baja van, akkor étellel vigasztalja magát. Később a nevelésben a konfliktuskerülés a határok megmutatásának hiányát, az anya-gyermek kapcsolat lazulását eredményezi. A felnőtt-ellenállással nem találkozó gyerek rosszul készül fel az életre. Túl szigorú nevelés esetében pedig az anorexia felfogható az engedelmesség paródiájaként is. maga a teljes cikksorozat, szerintem nagyon érdekes és tanulságos, a következő linken érhető el: 64.233.183.104/search?q=cache:SwXQJKfKlgoJ:mek.oszk.hu/01600/01664/01664.htm+sv%C3%A9d+kult%C3%BAra+k%C3%BCl%C3%B6nbs%C3%A9gek&hl=en&ct=clnk&cd=16&gl=se&lr=lang_hu|lang_sv&client=firefox-a

banna 2008.11.15. 22:15:57

Kedves Ildiko!
Egyszer beszamolnal reszletesebben a sved oktatasrol? Tudom, hogy valamennyit mar irtal rola, de abbol szamomra nem derult ki, hogy mi az ami szerinted ennyire rossz benne, mit jelent az pl. hogy "ezzel a tudasszinttel sehol mashol nem rugnak labdaba" ? Mert ugye Magyarorszagon ugy van a koztudatban, hogy a skandinav oktatas az egyik legjobb a vilagon.. (es a PISA-felmeresekben is elol szoktak vegezni, nem? - De erre lehet, hogy abszolult rosszul emlekszem..)Tenyleg csak kivancsisagbol..

Tunde 2008.11.15. 23:59:28

kedves banna, mint kivülálló bátorkodon beleszólni. A statisztikák eredménye mindig a felhasznált adatok természertétől és minőségétől függ. Például ha az orvosi ellátás minőségét a beteg várakozási idő mertékével és a beteg szubjektiv elégedettségével mérik (mint nálunkfele) akkor az a topp hely ahol a beteg nem kell várjon és aranyosak hozzá. Az, hogy lényegében mi kapott az nem érdekes. Kb ez a helyzet a tanüggyel is.

evergo · http://evergo.blogol.hu 2008.11.16. 11:31:57

Tünde, a nálunkfele most Svédhont jelenti? mert itt a várakozás hozzátartozik az élethez, olyan simán kell várni akár három hónapot, hogy ihaj. Mellesleg épp most kívánok becserkészni háziorvost mert bajom van. Egyszerűen lehetetlen elérni, orvosként egy nővérnek kell referálnom telefonon a panaszaim és majd ő eldönti... Nem gondolom hogy olyan különleges lény vagyok mint orvos, de talán a kommunnek is érdeke lenne hogy az eü személyzet egészséges legyen, vagy ha beteg akkor minél hamarabb kapjon ellátást, hogy minél hamarabb tudjon visszahúzni az ellátásba. De nem. Mer itt mindenki egyenlő. Lehet h nekem is végre rettenetesen egyenlően kellene viselkednem, azaz jól kiíratni magam, oszt hátradőlve várni a kallelsebrev-et. Mivel háziorvosom elment, most én is megkezdhetem az átlagsvédek csodás útját a világszínvonalú svéd eü-ben: minden alkalommal már hyrlákareval találkozni, talán egyszer a végére jutok. Mellesleg dec 11-re van időpontom lumbál-gerinc MR-re, amit már tavasszal megoperáltak. kálváriám történetét ld a blogomon. És az már csak elgondolkodtató, hogy vajon otthon volt e ennyi ordas durva hiba, mint amiket itt hallok nap mint nap. lehet h volt csak nem beszéltek róla, nem tudom. de ez azért aggodalommal tölt el.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2008.11.16. 11:57:31

"...otthon volt e ennyi ordas durva hiba, mint amiket itt hallok nap mint nap."

Valószínű, hogy mindenhol ugyanaz a helyzet.

"...egyenlően kellene viselkednem, azaz jól kiíratni magam, oszt hátradőlve várni a kallelsebrev-et"

Úgy van... Akkor másnak is érdeke lesz az egészséged helyreállítása. Meglásd, ha majd bekerülsz a "rendszerbe", akkor hetente fognak hívni.

Tanügy, statisztika:

Az egyik DN-ben (Legnagyobb napilap) a tesztkérdések készítője írt arról, hogy miként étékelik a válaszokat. A helyes(en) írás nem kritérium, tehát ha valaki korillát ír gorilla helyett, az jó válasznak számít. Putin helyett pedig Raszputin is elmegy :-))))

Az iskola olyan, mint egy napközi szabadidő-otthon. Aki a gyerekét értelmiséginek akarja nevelni, az tanítja a gyerekét, vagy különtanárt fogad. Ez mély titok, már csak azért is mert ellenérzést kelt a fizikai munkások otthonában. Na meg aztán mi a csudát csináljunk annyi művelt emberrel?


Az egyetemen felpörögnek az események. A követelmények megnőnek, gyakori az angol nyelvű tankönyv. Ez nem jelenti azt, hogy jól beszélnek angolul. Megértik-tetik magunkat. És már ez nagy dolog.

Áh, nem érdemes ezzel törődni, menjünk inkább gombászni....

:-))))

Szabo Ildi · http://psycho.blog.hu 2008.11.16. 14:26:24

1 hete próbálok magamnak egy nyanvadt vérvételt intezni,de eddig nem sikerült.
Mivel az 5 hete beteg gyerekemmel bebocsájtást kértem a vårdcentralba( gondoltam talán mostmár elég türelmes voltam) kilőttem már minden tüneti szert ami szóbajött, gondoltam, egy vérvétel és egy tenyésztás már mégiscsak kéne. Sikerült, mármint nemcsak nővérrel, hanem orvossal is találkozni. Nem szólhatok egy szót sem, aranyos, kedves, idős doktorbácsi,aki alaposan végigvizsgálta a gyereket. Várjuk a tenyésztés eredményét.
Gondoltam,ha már ott vagyok,várakozás közben( mert kellett ám várni nem keveset így is) kérek magamnak egy vérvételi időpontot.Csak egy egyszerű utánkövetés,semmi extra. A ecptión ülő hölgy mint kiderült ebben nem kompetens, majd a nővér vissza hív, mondta. Felajánlott 2 időpontot a visszahivásra. Ebből az egyik jó volt nekem, hát megegyeztünk. Mivel nekem is betegem volt,ami hosszabbra nyúlt mint gondoltam(azok miatt az ordas hibák miatt, amire bátran merem állítani, hogy itt több van),így a telefonhiváskor még nem tudtam magammal foglalkozni. Kértem, hogy ha lehet, hívjon vissza 10 perc múlva. Belemorgott a telefonba elég udvariatlanul,hogy miért adok meg olyan időpntot, ami nem alkalmas és lecsapta.
Én kis naiv azért reménykedtem benne,hogy visszahív,de nem tette. Hétfőn kezdhetem előröl. Telefonálgatás az üzenetrögzitővel, visszahívási lehetőségek közül válaasztás. Majd hétfőn nem foglalkozom az én betegeimmel csak a telefont várom.Nekem ne mondja senki,hogy ez normális és elfogadható.Ennek köze sincs a kulturához, meg az abbéli különbségekhez.Ez simán idiotizmus. Egy egyszerüen elintézhető dolgot a lehető legbonyolultabban szervezni.
Ha jövö héten sem sikerül, hazarepülök egy hosszu hétvégére és intézek egy vérvételt.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2008.11.16. 21:54:42

Szerintem a vérvétel normához van kötve. Ha elfogyott a kvóta, akkor slussz-pássz. "Nyamvadt vérvételt" két évvel ezelőtt próbáltam megejtetni. Nem sikerült. Elmentem egy magán-orvoshoz (nincs a Försakringskassahoz köze) ő elküldött, belekerült 2000 riksdalerembe, de megvolt.

A ma esti TV-Híradóban (Aktuellt, TV2) a kelet-európai orvosok hiányos nyelvtudásának a svéd emberek életére való veszélyes voltát taglalták. A Socialstyrelsen ankétja szerint komoly veszélyt jelenttek az állampolgárok életére. Idő kérdése volt, és lám, utolért a "kungliga svenska avundsjukan":-(

Nem kell komolyan venni ezt sem. Nyugi, irány az erdő, várnak a gombák. :-))

Szabo Ildi · http://psycho.blog.hu 2008.11.16. 22:06:18

Rajtuk áll! Már én is feltettem a kérdést valyon miért nem a saját orvosképzésüket fejlesztik. Nem is normális, hogy Svédországban 500 orvos végez évente, mig több mint 2000 svéd külföldön kényszerül tanulni saját pénzből. Talán magyarázzák meg a népüknek, hogy rajtuk akarnak spórolni. Sokkal olcsóbb behozni egy kész külföldit.
Érezhető egyébként a külföldi ellenes hangulat fokozodása. Azt is át kellene gondolniuk, ha mindenki felállna és tovább menne Svédországból, akkor hány perc alatt omlana össze a híres egszségügyük.

evergo · http://evergo.blogol.hu 2008.11.16. 22:57:18

De azért jó hogy ilyenek mennek a tévébe, kiváncsi vagyok, holnap hányan fognak nálam panaszkodni. Szeretem a médiát, ugyanolyan köcsög, mint odahaza. Arról nem beszélnek, amikor a beteg pl megköszöni, hogy egy órát beszéltem vele és segítettem neki. Általánosítani azt tudnak, de rettenetesen és a Socialstyrelsen meg partner ebben. Valószínűleg magam ellen is beszélek amikor Antall József elhíresült mondását használom kicsit átalakítva: Teccettek volna nem rekrutálni (esetleg sajátot képezni).

Szabo Ildi · http://psycho.blog.hu 2008.11.16. 23:19:23

A saját az drága, meg azt nem lehet cseszegetni.
Na meg tized annyit sem dolgozik.
Arról nem beszélve, hogy a Socialstyrelsen adja ki a müködési engedélyeket ezrével a külföldieknek és a saját egyetemeik vizsgáztatnak bennünket svédből.

evergo · http://evergo.blogol.hu 2008.11.16. 23:36:50

Jaja :D Hobbiszakács infójára újabb képregények születtek az oldalamon :D

"Tündi a blogtérről" 2008.11.17. 15:48:14

látom ti is lereagáltátok ezt a külföldi ellenes alpáriságot, ha valami tipikusan svéd akorr ez az. végeredményben a saját fajtájukkal b@sznak ki amikor ilyen közhangulatkeltéssel megrontják a beteg-orvos kapcsolatot mert mint azt mindenki tudja( a hülyéket kivéve)az orvosok 25% -a küldöldi.

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2008.11.17. 16:04:33

Szerintem több mint 25%.
A tavaly kiadott orvosi muködesi engedelyek gazdainak 63% szerezte kulföldön a diplomajat. Ennek egy resze persze kulföldön diplomazott sved.
Ugyanakkor megy a reklam, hogy Kalmar hozza az orvosokat Lengyleorszagbol es ez milyen jo megoldas.Idaig mar csak a Lengyleketöl 400-t hoztak.

\"Tündi a blogtérről\" 2008.11.17. 16:14:00

tekintettel a körülményekre helye és értelme is lenne egy képviseleti szervnek mely többek között tartaná a kapcsolatot az EU munkaügyi biztosával is...

evergo · http://evergo.blogol.hu 2008.11.17. 16:42:17

Annyit azért csendben megjegyeznék, hogy ma dumáltam a nővérekkel, látták ők is a riportot és úgy gondolják hogy ez pl a gotlandi pszichiátriára nem vonatkozik, Jarek és én is remek beszédpartnerek vagyunk betegeknek kollégáknak egyaránt. Mellesleg ma találkoztam finn svéd mnővel meg egyéb figurákkal és baromira jól és kötetlen formában csevegtünk és jól megértettük egymást. Igazán nem értem miért áll érdekében a svéd politikának (hiszen a média azért nagyon keményen a politika szócsöve még itt is szerintem), hogy a dolgozó külföldiek ellen hangolják a népet, míg a szegény afrikai meg közelkeleti menekültek és bevándorlók úgymond maximálisan megkapják az eltérő kultúra tiszteletét és baromira senki nem foglalkozik azzal, hogy a bevándorló népek vígan szegregálódnak egyes területeken úgy, hogy jó részük soha életében nem tanul meg egy szót se svédül. Azért érdekelne kinek mi a véleménye. Azt persze én se díjazom, az objektivitás jegyében, hogy egy orvos nem beszél és ért legalább megfelelő szinten svédül ha egyszer itt dolgozik felelős beosztásban (bár ez a Socialstyrelsen és Landstignek hibája is vastagon), de ennek jegyében miért kell egy teljes populáció ellen általánosságban hergelni a népet? Ezt igazából józan ésszel nem lehet megindokolni, persze a nézettségi mutatók és az eladott példányszám inkább az előre aljas szándékból megfontolt emberölés kategóriába tartozik.

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2008.11.17. 16:42:19

Nem rossz ötlet.
Varom a többiek javaslatät is ezugyben

evergo · http://evergo.blogol.hu 2008.11.17. 17:40:31

Mellékesen jelzem, hogy az ominózus cikket feltettem a blogomra magyar fordításban, lehet végignézni, reagálni, magyarázni és dühöngeni.
De hogy azért felháborodtam, az biztos.
süti beállítások módosítása