Mármint Örebroban. Az itt bescannelt cikk szerint Magyarszágról és Irakból érkezik az erősítés.
Azt írják, hogy a magyar és az iraki orvosoknak köszönhetően jobb lesz a onkológiai ellátás Örebróban.
2 éve még csak 4 szakorvos dolgozott az USÖ patológiáján. Annak ellenére, hogy mindent megtettek, túl hosszu ideig kellett várakozniuk a betegeknek a szövettani leletre.
Jelneleg 6 szakorvosuk van, de nemsokára 7 lesz. Két évvel ezelőtt egy iraki szakorvos maga keresett és kapott állást. Az elmúlt 2 évben megtanult svédül és megszerezte a svéd szakorvosi működési engedélyét. Mats Karlsson- a pathologia vezetője- keményen dolgozott, hogy orvosokat rekviráljon. A helyzetet nehezíti, hogy sok patológus nemsokára nyugdíjba megy.
2 éve valóságos krízis helyzet volt a patológián, de az EU országokban történt rekvirálás során sikerült egy magyar szakorvost a klinikára hozni. A helyzet már sokkal jobb, de még egy szakorvosra szükség lenne.

 

Akik otthon arra várnak, hogy majd az arab országokból és romániából érkeznek orvosok az eltávozott magyar szakorvosi gárda pótlására, azok várhatnak még egy darabig. Akikre számítanak, azok már itt vannak vagy útban vannak. Ők sem hülyék.

A bejegyzés trackback címe:

https://psycho.blog.hu/api/trackback/id/tr882357321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása