A 60-s éveiben járó orvos 2000 és 2004 között számos megyében dolgozott bérorvosként.
A Helsingborgs Dagblad cikke szerint olyan sokat dolgozott, hogy már „biztonságot veszélyeztetőként” vált hírhedté.
Ezen idő alatt 6 millió Kr-t  fizettek ki neki bérként, amit a Gibraltárban bejegyzett cégének számlájára utaltak.
Svédországban sem adót sem járulékokat nem fizetett.
Az orvos ezt avval magyarázta, hogy abban az időben hivatalosan londoni lakos volt.
A Járásbíróság viszont megállapította, hogy az adott időszakban valójában Landskronában lakott.
Többször állította, hogy a kérdéses időszakban éppen Londonban tartózkodott, miközben éppen valamelyik rendelőben dolgozott.
Egy alkalommal írásban jelezte az Adóhivatalnak, hogy éppen Londonban volt, miközben ugyanazon a napon az egyik landskronai áruházban vásárolt és fizetett 16000Kr-t, Visa kártyájával.
Összesen közel 3 millió Kr adó és járuléktartozást állapítottak meg
A Járásbíróság ezért 2.5 év börtönbüntetésre ítélte.

(DagensMedicin, 2008-09-30)

Csak azt nem értem, ha biztonságot veszélyeztető orvosként volt ismert, akkor vajon a munkaadók miért alkalmazták?
Ők nem felelősek a biztonságos betegellátásért? Ki ha ők nem?

A bejegyzés trackback címe:

https://psycho.blog.hu/api/trackback/id/tr67691639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

itze 2008.10.01. 23:30:29

:-) Tuti, hogy nem tudtak róla, hogy máshol is dolgozik. 4 év alatt 6 milka, az évente 1,5, tehát havonta 120-130ezer. Ez leadózva sem lett volna rossz pénz, úgy látszik, a fele megmaradt volna. A tanulság: az álláshalmozók jobban járnak, ha a határ másik oldalán keresik kenyerük egy részét, mondjuk Norvégiában. Akkor nem fut össze egy adóhatóságnál a sok kis részlet.

itze 2008.10.01. 23:32:57

Más: mostanában nem sikerült kommentelnem, valami hibát jelzett. Csak akkor ment, ha beléptem az indapass-szal. Mások is így jártak, vagy csak az én gépem makrancoskodik?

Szabo Ildi · http://psycho.blog.hu 2008.10.01. 23:38:38

Hát nem tudom pontosan hogy van az adóhivatallal, de a két ország försäkringkassája között biztosan tudom, hogy van valamilyen együttmúködés. Sok betegünk pendlázik Norvégiába dolgozni és volt már tp-es ügyem a norvégokkal.
Az biztos, aki tilosban jár legalább ne használjon kártyát.
Amúgy meg ha elolvasod az előző posztom kommentjeit( amiből az egyiket én irtam, abból kiderül, hogy bizony a munkaadókat ez nem zavarja.

Szabo Ildi · http://psycho.blog.hu 2008.10.01. 23:49:11

Szerintem valami változás történt, mert azelőtt simán be tudtam lépni az adminba( kint van ikonban ezer éve) mostanában meg minden alkalommal kéri a felhasználónevet és a jelszót.
Ezügyben Szabolcs tudna mondani értelmeset, ő az én hátterem ,aki olyanná teszi a blogomat amilyen.Én csak firkálgatok.

Szabolcs 2008.10.02. 19:52:08

itze: a blog.hu integralodott az inda rendszerebe. erdemes torolni a cookiekat amik a blog.hu-val kapcsolatosak esetleg a teljes bongeszo cache-t (ideiglenes fajlok). utana szerintem mennie kellene zokkenomentesen a dolognak.

Ferenc 2008.10.04. 13:57:18

Itt sem az Eu-s beteget védő törvény paragrafussal volt a baj, hanem az adó oldalával.
Nálunk annyival simább a helyzet, hogy a vállalkozónak bíróságok által is dekraláltan kötelezhetően 365,25x24 órás az évi munkaidő kerete, és adót is annyit csalhat amennyit a haverok, meg a családi összeköttetései engednek.
Ennyit a demokráciákról...Ja és az emberközpontú Eu.-ról.
süti beállítások módosítása