Emlékeztek még a Rómeó és júlia a svéd kényszerkezelés tükrében írásomra?
Szavazást indítottam arról, hogy ki mit tenne a heyemben.
Sokáig úgy tűnt egyedül maradtam a döntésemmel,de most látom, hogy valaki betársult.
Én úgy döntöttem, hogy elengedem. A kényszerkezelés feltételeinek nem felelt meg, elbuktam volna a Bíróságon. A Bevándorlási Hivatalra semmi befolyásom nincs.
Sajnos a betegek azt hiszik igen.
A beteggel kapcsolatban úgy okoskodtam, hogy tudnia kell, semmiféle biztosíték nincs arra,hogy ha ő meghal, akkor a férjét és a gyerekeit nem utasítják ki. Az fajta nő volt, aki a végső erejéig a gyerekeit akarta védeni. Nem hittem, hogy megtenné, hogy az öngyilkosságával magára hagyja őket a bizonytalanban, hogy esetleg az anyjuk nélkül kelljen hazamenniük, ahol megölhetik őket. Majdnem biztos voltam benne, hogy az utolsó pillanatig velük maradna. Úgy tűnik bejött a számításom. Aránylag jól van, jár kontrollra a járóbeteg rendelésre. Hogy mi lesz a sorsuk azt még mindig nem lehet tudni.
Ilyen szívfacsaró de valóban gondolkodóba ejtő esetekkel hetente találkozunk.
Nem könnyű!. Meg kell kicsit keményedni és meg is kell tanulni belelátni a lapokba. Mondhatnám azt is, hogy meg kell próbálni megérteni azt a másfajta kulturát, gondolkodásmódot amit képviselnek, na de melyiket? Annyian vannak annyiféle helyről, hogy képtelenség. Sikamlós terület az biztos.
Már kértem, hogy valamiféle képzést biztosítsanak nekünk, legalább házon belül, mert ez egy olyan területe a psychiátriának, amire mi magyarok egyáltalán nem vagyunk felkészülve.
Valami ígéret félét már kaptunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.