Svédországról mindenkinek a jávorszarvas jut eszébe mint itt honos, jellegzetes állat.
2 éve élek itt, eddig 3 alkalommal sikerült csak látni, azt is a késő esti órákban.
Van azonban egy másik állat, amit Härjedalen tájegység tekint a szimbólumának. Pólokon, bögréken, képeslapokon és létezhető összes ajándéktárgyról ez az állat köszön vissza.

Norvégia felé ezen a területen is áthaladtunk, így kapcsolódik most ez a téma a norvég útleíráshoz.
Pedig ez az állat nem is svéd! (sőt nem is norvég, mint majd kiderül.)
Mindenesetre a Skandináv területen főleg Norvégiában élnek. Néhány példány található csak
Svédországban.

 


1971-ben állítólag egy NATO hadgyakorlat ijesztette el őket és menekült át a nyugalmasabb  svéd területekre néhány belőlük. Szóval ez az állat egy norvég import.
Nagy nyugalmat itt sem találtak mert szenzációt jelentettek ezen a területen, ahol eddig ismeretlenek voltak. Télire visszahúzodnak a Norvég hegyekbe, de tavasszal levonulnak a Rogen tó környékére a gazdagabb táplálék miatt. Az útikönyvek is elismerik, hogy nagyon kicsi az esély, hogy az ember találkozzon egy ilyen állattal, legfeljebb az állatkertben.
Mindenesetre nem ajánlatos a közelébe menni, ha mégis szembetalálnánk magunkat eggyel.

Következzen egy leírás a Pézsmatulok-ról, az érdeklődöknek.

Az utolsó jégkorszak vége felé, amikor megjelent az ember, sok állat eltűnt az északi féltekéről. Ám a pézsmatulok nem tartozik közéjük, mert olyan élőhelyet talált magának, ahová a ragadozók sem igen merészkedtek utána, sőt jó ideig az ember sem tudta követni.

Mintegy 10 000 évvel ezelőtt a tengerek szintje alacsonyabb volt, mint ma, és a Bering-szorosba nyúló Seward-félsziget része volt az Észak-Amerikát Ázsiával összekapcsoló széles földnyelvnek. E szárazföldi hídon sok állatfaj lépett az Újvilágba, és nyomukban az ember. Annak idején a kopár síkság tundranövényzete számos nagy növényevőt tartott el: mamutok, lovak, bölények, antilopok, rénszarvasok legelésztek ott. És rájuk vadásztak a kor ragadozói: a barlangi oroszlánok, a hiénák, a hatalmas barlangi medvék és a farkasok. És ott volt egy különös, rövid lábú teremtmény, a pézsmatulok (Ovibos moschatus) is, amelynek olyan a bundája, mint valami tépett rongyszőnyeg.

Testfelépítés
A pézsmatulok kisebb termetű, mint amekkorának azok gondolják, akik csak képen látták. A felnőtt bika zömök, marmagassága 1,5 méter, hossza 2,5 m, a tömege 300-400 kg körül van, vagyis alig a fele egy bölényének. Neve ellenére nincs pézsmamirigye, és nem is tulok, azaz nem a szarvasmarhák rokona - a tülkösszarvúak családján belül külön alcsaládba (Ovibovinae) sorolják -, s közel áll a kecskékhez és a juhokhoz. A vastag zsírréteg védi őket a hidegtől. A nőstények kisebbek, testtömegük 200-300 kg, marmagassága 1,30 m, hosszuk 2,30 m. Mindkét nem visel szarvat. A hímek szarvtöve azonban szélesebb. A szarv 4-6 hetes korban kezd kifejlődni és a 6. életévben éri el a teljes nagyságát.

Elterjedés
A jégkorszak idején sem élhetett túlságosan nagy számban, de miközben a mamutok, a lovak és más állatok eltűntek, a pézsmatulok és a rénszarvas még itt van körülöttünk. A tudósok nagy része egyetért abban, hogy a jégkorszak idején az állatvilág sorsát két fontos esemény: a lehűlés és a legsikeresebb ragadozó, az ember térhódítása alakította. A jégkorszakban a talaj lehűlt, a vegetációs időszak rövidebb lett, ezáltal a bőven termő gyepek visszaszorultak, a helyükön terméketlen tundra alakult ki törpecserjékkel, sásokkal és más hidegtűrő növényekkel, és sok állat képtelen volt alkalmazkodni az új környezethez. A zsákmányszerző ember feltehetően meggyorsította távozásukat.
A pézsmatulok ma kizárólag az Északi-sarkvidék tundráin, a Föld talán legzordabb feltételei között él. Kis csoportokban járja a völgyeket és a dombokat. Elviseli a 6-10 hónapig tartó tél olykor mínusz 70 Celsius-fokos hidegét és viharos szeleit. A rénszarvas is sokfelé megél a magas északon, de a Peary-földön, a Föld legészakibb szárazulatán csak a pézsmatulok képes életben maradni. Ezen a vidéken, ha egyáltalán élnek növények, csak néhány centiméter magasra nőnek, és csupán a nyár 5-6 hetében fejlődnek. A

Szaporodás
A borjadzás időszaka április és május eleje. A borjak többsége akkor jön a világra, amikor még egy-egy késői hóvihar végigsöpri a földet. Egy nősténynek egyszerre csak egy borja van, az ikerellés igen ritka. Anya és borja szorosan kötődik egymáshoz. Északon a nőstények 4-5 éves korukban hozzák világra az első ivadékukat, és minden második évben ellenek

Védelem
A védelem története 1917-ben kezdődött, amikor az állatot Kanadában védetté nyilvánították. Az Amerikai Egyesült Államok kormánya 1930-ban elhatározta, hogy visszatelepíti Alaszkába. Kelet-Grönlandról 34 fiatal pézsmatulkot indítottak útnak Nunivak szigetére, ahol a betelepített állatokból erős tenyészállomány jött létre. A sikeres megőrzési munkának köszönhetően a pézsmatulok mára ismét elfoglalta sok régi élőhelyét. Az 1960-as évek elejétől Nunivakról Alaszka más tundrai élőhelyeire, sőt az oroszországi Tajmir-félszigetre is telepítettek pézsmatulkokat. csekély tápértékű növényekből a pézsmatuloknak nagy mennyiséget kell elfogyasztania, s ebből is csak úgy tud megélni, hogy a végsőkig tökéletesítette az energia megőrzését.

Érdekesség
Az ember és a pézsmatulok kapcsolatának legújabb kori története a háziasításról szól. Nem a húsáért vagy az irhájáért érdekel bennünket, hanem finom gyapjáért, ahogy inuit nyelven mondják: a qivintért. Ez a titka annak, hogyan viseli el a kegyetlen sarki hideget.
Szociális természetének köszönhetően az állat könnyen megbarátkozik az emberrel, s aránylag szűkös helyen is jól érzi magát. A gyapját nem nyírják, hanem a természetes vedlés idején, tavasszal kifésülik. Ezt csak olyan gondozó teheti, akit az állat elfogad, ám még a legszelídebb pézsmatulok is erősen ellenáll, ha a fara körül fésülik, mert borzasztóan csiklandós. A felnőtt pézsmatuloktól évente 2,50 kiló gyapjút nyernek, s a nyers gyapjúért kilónként 330 dollárt adnak. A qivintből kalapot, sálat készítenek, és az állam támogatja a bimbózó háziipart. A pézsmatulkok jövője az utóbbi évtizedek sikeres visszahonosítási akciói ellenére sem megnyugtató. A globális felmelegedés erősen átalakítja az Északi-sarkvidék éghajlatát, gyengül a tenger jégpáncélja, a déli részeken több hó esik, mint eddig, és ez nehezíti a pézsmatulok életét. Az ember pedig tovább terjeszkedik, utakkal, csővezetékekkel keresztezi az állatok élőhelyét.

A Természetvédelmi Világszövetség besorolása alpján a pézsmatulok nem veszélyeztetett faj.

Állományai a következőképp alakulnak:

Ország vagy terület

ca. Egyedszám

Grönland

15.000

Kanada

10.000

Alaszka ( USA)

1.000

Wrangel-sziget(Oroszország)

100

Norvégia

80

Svalbard

60

Svédország

20

Összesen

25.000–30.000

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://psycho.blog.hu/api/trackback/id/tr13618567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Livia 2008.08.18. 20:41:44

Hihetetlen jószágok!!! Azt hittem csak pézsmapocok van....

Szp. 2008.08.20. 16:13:08

Van még pézsmaszarvas is ( moscus moscuferus ). A Himalaja keleti lejtőin honos. A legkisebb vőrosvertestel rendelkezik az emlősök között.
A legnagyobb az elefantnak van.
süti beállítások módosítása