Közeleg a nap amikor a családom hazautazik közel 3 hétre, én meg itt maradok bús magányomban a messzi északon. Még eleven az emlék milyen volt nélkülük az elején. Én 3 héttel előttük költöztem ki, mert meg kellett a várni a suli végét. Szörnyű volt.
Ezt elkerülendő gondolkodom már egy ideje; mit is csináljak majd, azon kívül, hogy hétközben dolgozom? Kiránduljak valahova hétvégén? Egyedül az sem jó.
Ekkor támadt az ötletem, hogy milyen jó lenne találkozni  veletek, akik most költöztetek ki és szorgalmasan olvastátok a blogomat a kezdetektől.
Van köztetek olyan akit személyesen ismerek régebbről, van akivel e-mailezek  azóta, hogy elkezdett gondolkodni a svédországi projecten és vagytok ti akik egyszerűen „csak” szorgalmas olvasóim vagytok.
A ház nagy és ahogy, mondani szokták sok jó ember kis helyen is elfér.
Július 4-6, péntek-vasárnap. Ez lenne az a hétvége.
Nagy sütést, főzést nem ígérek, de majd csak összedobunk valamit közösen. Ha jó az idő, és lesz a csapatban tűzgyújtáshoz/grillezéshez értő ember, akkor akár ez is lehet egy program. Jöhetnek gyerekek is, ők sem fognak unatkozni.
Szóval ez egy meghívás volt!
Remélem sokan olvassátok és még senki nem kezdett el ügyelni.
Jó lenne, ha időben tudnám kb. hányan jönnétek! Ha van hálózsák az jó, ha nincs, azt is  megoldjuk. Akik vonatban gondolkodnak, annak Örebro vagy Degerfors a célállomás (www.sj.se)
Megköszönném, ha nem kellene egyedül töltenem a hétvégét.
A részletek megbeszélhetjük e-mail-ben is. Aki nem tudná az e-mail címem: szaboi@tiszanet.hu.

A bejegyzés trackback címe:

https://psycho.blog.hu/api/trackback/id/tr93527960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HZ · http://nagyvilag.blog.hu 2008.06.20. 16:18:36

Ez minden nemrég kiköltözött rendszeres olvasóra vonatkozik?

szil5 2008.06.20. 16:31:12

Igen persze, mindenkire. Egyébként te vagy az első aki érdeklődik. Jó lenne ha minnél többen lennénk.

HZ · http://nagyvilag.blog.hu 2008.06.21. 00:01:26

Mi hárman szívesen megyünk, akár ottalvás nélkül is, vagy azzal. A részleteket meg majd emailen tisztázzuk.

szil5 2008.06.21. 00:23:57

Ok, Isten hozott benneteket!
Remélem a többiek is kedvet kapnak.

evergo 2008.06.22. 19:35:37

Hali Ildi, én sajna most nem tudok menni :( de ha áll a meghívás, legközelebb szívesen. Jó nyarat, Zsolt

HZ · http://nagyvilag.blog.hu 2008.07.07. 15:35:10

Köszönjük szépen, jól éreztük magunkat. Kitartást a héthez!
süti beállítások módosítása