szil5 2009.02.06. 20:24

Szélmalomharc

Kezdek belefáradni. Hogy mibe?  Abba, hogy mindenütt falakba ütközöm.

Hiába akarok a szakmai szabályai szerint rendesen dolgozni, egyszerűen képtelenség.
Arról már írtam többször, hogy milyen nehéz kiverekedni, hogy a psychiátrián is rendesen meg és ki legyenek vizsgálva a betegek.
Állandóan azt kapom, hogy küldjem ki a körzeti rendelőbe,ez rájuk tartozik.
Szépen lassan rájöttem, hogy hiába küldöm, mert nem lesz kivizsgálva.
Nem maradt más hátra, inkább végighallgatom a dörgedelmet minden hónapban a magas költségekről, de ha szükségesnek látom elküldöm a betegeket vizsgálatokra még a bennfekvés alatt. Már csak az után követés marad a körzeti rendelőintézetre.

Ami miatt ma elborult az agyam, hogy kaptam egy „remiss svar”-t a rendelőből.
Itt ugyanis rend van. Nem ám csak úgy odaadjuk a betegnek kezébe a beutalót, hogy itt van, aztán menj intézd el és gyere vissza a lelettel. Elvégre, hogy is várhatunk el ilyen bonyolult dolgot egy felnőttől?
Helyette csinálunk magunknak jó sok plusz munkát. A beutalót, konzílium kérést direkt a címzettnek küldjük, ahol ezt regisztrálják. A regisztrálásról jön egy levél, egy úgynevezett „remiss bekräftelse”. Ebben ilyenek szoktak állni, hogy: Köszönjük a beutalót, a beteget 3 vagy 6 hónapos várólistára tettük.
Aztán 6 hónappal később, amikor a beteg végre bebocsájtást nyer vizsgálatra, levélben jön a „remiss svar” a válasz. A beteg feje felett küldözgetjük a beutalókat,akinek  persze fogalmi sincs már arról a végére mikor, hova, miért is küldték, hívták. Hova megy vissza a válasz? Ahova meg vissza,megy ott már azóta a 10. orvos dolgozik akinek fogalma sincs hogyan is kezdődött ez az egész.
Ez a jobbik eset. Vizsgálat helyett azonban sokszor, csak egy elmélkedést kapunk vissza, néhány jó tanáccsal az esetről, anélkül, hogy a beteggel találkoztak vagy meg  is vizsgálták volna.

Na ez történt most is.
Aki olvasta a „Két tűz között” posztomat (aki nem az olvassa el itt)az biztos emlékszik annak a 19 éves lánynak az esetére, akinek a psychés baja mellet eszméletvesztései voltak naponta többször is az osztályon. Szomatikus vizsgálatánál nagyon durva szívzörejt találtam és eltéréseket a neurológiai statusában. 
Okulva a tapasztaltakból megcsináltattam a szükséges vizsgálatokat kezdésnek.
A szív UH kombinált szívbillentyű hibát igazolt, ami eddig soha nem került felismerésre. Soha senki nem hallotta meg a zörejt.
Az előző írásban az szerepelt, hogy 12 éves korában volt egy súlyos vesegyulladása. Azóta az anyjától megtudtam, hogy ez elírás volt, 1-2 éves kora között volt ez a bizonyos vese gyulladás. Valószínűleg tehát akkor lehetett egy endocarditise, ami a billentyű hibához vezetett, de ez persze csak feltételezés így utólag.
Az EEG vizsgálata is pozitív lett. Lassú, delta-tetha hullámok a bal temporális lebenyben.
Írtam beutalót Örebroba a neurológiára további kivizsgálásra. Innen kaptam egy  visszaigazolást, hogy 4 hónapos várólistára tették.
A körzeti rendelőbe is küldtem beutalót. Szépen leírtam mindent és kértem, hogy kövessék az állapotát. Gondoltam mégiscsak az ő feladatuk, meghallgatni időnként a szívét és UH kontrollokra elküldeni.

Na de, hogy végre a lényegre térjek. Szóval a válasz a körzeti rendelőből a következőképpen hangzik:

Köszönjük a beutalót!

A betegnek szív UH vizsgálata történt a belgyógyászati ambulancián szívzörej miatt. A vizsgálat leletét a psychiátriára küldték. A másolatot mi is meg fogjuk kérni.
Valószínűleg semmi jelentősége nincs a dolognak, mert a belgyógyász kollega egyáltalán nem reagált az ügyre. Úgy gondolom a neurológiai  kivizsgálással is várni kellene és majd elválik később, hogy egyáltalán szükség van-e rá.
Megítélésem szerint betegnek a szívzöreje miatt  semmiféle után követésre nincs szüksége.
Egyebekben ha a betegnek valamilyen panasza támadna a későbbiekben keresse fel saját maga rendelőnket.

Baráti üdvözlettel:  Dr XY

Hát mit mondjak? Elöntötte az agyamat a faeces.

Bästa kollega!
Mi az hogy egy 19 éves lány, akinek UH-val igazolt kombinált tri és bicuspidalis insufficientiája van, (ha jó is még az EF-a) nem igényel semmilyen után követést?
Mi az, hogy egy 19 éves lány, aki naponta többször elveszíti az eszméletét és pozitív az EEG-je nem igényel neurológiai kivizsgálást ?
Hogy merészel a kedves kollega ilyeneket leírni anélkül, hogy látta volna a beteget.? (ellenőriztem a rendszerben, a válasz a beutalóra „administr. åtgärd”-ként (adminisztratív intézkedésként) lett rögzítve, a betegnek semmiféle vizsgálata nem volt az utóbbi évben)
És hogy képzeli a kedves kollega, hogy megkérdőjelezi az igaz mondásomat?
Szó szerint bemásoltam az UH leletet. Akkor miért kell másolatot kérni. Talán azt hiszi az ujjamból szoptam?
Milyen alapon bírálja felül egy neurlógus szakorvos véleményét a további szükséges neurológiai vizsgálatokról?
És tessék mondani a beteget miért kell semmibe venni?
Van tán valami riktlinjer - amit esetleg még nem ismerek - miszerint a psychiátriai betegeket le kell rázni?

Med vänliga hälsningar:

Ezek itt hülyének néznek minket? Kurva pipa vagyok!!!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://psycho.blog.hu/api/trackback/id/tr95927300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kamatra cserélt szerelem 2009.02.06. 22:36:51

Az a baj hogy sok doktor megvette a doktoriját libáért,vagy elfelejtette hogy mire tette fel az esküjét anno.Vagy csak apucianyuci kedve miatt lett orvos,amúgy sosem lett volna az.Sok lezüllik az egyetemi évek alatt,sok utána a nonstop ügyelet és nulla családi élet miatt.Elfásulnak és érzéketlenek lesznek.Az érzéketlenséget még megértem,elvégre nem sírhat minden műtét után meghalt betegért,na de megölni a struccpolitikával is más......Különben meg le kellett volna ide írni a doki nevét,csak hogy tudjuk melyik az a mengele és el tudjuk kreülni nagyívben.Éljen a szólásszabadság....vagy mi.

Ököl 2009.02.06. 22:46:28

Kedves Ildikó, index-címlapos vagy, gratulálok :)

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2009.02.06. 23:02:46

@Kis Hableány:
Nem hiszem hogy érdekes lenne egy svéd kisvárosi orvos neve otthon.
Itt biztos nem libáért veszik a diplomát( a liba most itt nagyon felkapott téma. Tele van vele a tv és az ujságok, hogy Magyarországon kinozzák a libákat, amimor élve tépik a tollukat.)
A posztot éppen azért irtam, hogy kiderüljön bizony itt sokszor vacakabb az ellátás mint otthon. Nem hiszem , hogy van Magyarországon egy körzeti orvos is aki, ezt a választ leírta volna. Aki elégedetlen otthon az jöjjön ide és probálja ki milyen svéd álomellátás.

boj (törölt) 2009.02.07. 00:07:53

Csak kiváncsiságból (és motivációkeresésből): Svédországban hozzánk hasonló jellegű TB van, vagy több magánbiztosítós rendszer?

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2009.02.07. 00:31:02

Svédországban kicsit másképp szeerveződik a dolog.
Itt minden megye a saját egészségügyét tartja fenn a befolyó adokból és némi központi pénzből.
Itt tehát csak adót kell fizetni Jövedelemtől függöen csak helyi, megyeit,vagy magasabb jövedelem esetén már központit is. A vállalkozók fizetnek járulékot.
Svédországban nem olyan elterjedt a privát ellátás és biztositás mint otthon. Megszokták, hogy itt minden jár nekik, nem hajlandók pluszban fizetni.Vizitdíj viszont van és kórházi napidij is. Vannak privát rendelök, de azok is a biztositóval vannak szerződésben a beteg nem fizet többet.Mostanában a bankok ajánlgatnak lehetőseget extra ellátásra, ha fizetsz valami havi dijat. Itt az extra általában a gyorsaságot jelenti, nem a jobb ellátást. Olyan hosszú, a várakozási idő a legalapvetőbb vizsgálatokra is, hogy a gyors ellátásért hajlandók áldozni.
Nem tudom hogy tudják megoldani a gyors ellátást, valószinűleg vannak erre specializált rendelők, de ezekkel én még nem találkoztam.
Ha átmész Evergo blogjára ott találsz valahol az elején egy posztot egy linkkel, ami egy magyyar nyelvű leirás a svéd egészségügy szerveződéséről részletesen.

load error 2009.02.07. 07:32:16

Egy illúzióval kevesebb.

Invictus 2009.02.07. 07:35:53

Hát igen, talán rá lehet jönni, hogy a magyar eü. nem feltétlenül a legrosszabb a világon.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.02.07. 07:39:33

@szil5:

Biztos, hogy az elutasítás a svéd rendszer sajátja? Vagy a neurológia / pszichiátria osztálynak szólt?

őszecske 2009.02.07. 07:45:21

Sajnos itt is van ilyen és milyen sok...Én a lábfájásommal voltam két éve rheuma orvosnál. Nem elég a kéthónapos várakozás, de sürgősségi esetben sem fogadtak...majd 2-től este NEGYED KILENCIG kellett várakoznom, közben láttam nagy ajándék csomagokkal mentek be, disznótoros, kacsa, liba stb. a betegek mesélték, míg várakoztam ajándék halmazt kap az orvos, rám került a sor és Erzsébet nap alkalmából körbe telefonálta az ismerőseit felköszönteni, én meg mellette ültem még háromnegyed órát étlen-szomjan és csak egy gyógyszert írt fel végül...nagyon mérges voltam már, majdnem gyomorfekélyt kaptam ott este...pedig a gyomrommal semmi bajom...erre tette fel az esküjét valamikor? És még vannak rossz tapasztalataim.../ Mint Magyarország /

Nada 2009.02.07. 08:34:40

És hogy mi minden miatt kerülünk pszichiátriára, érsebészetre, kardiológiára? Hát mert kikészítenek. Módszeresen. Pl ilyenekkel: mertmegerdemled.blog.hu/2009/02/05/az_intrum_justitia_meg_kinyalhatja10

2009.02.07. 09:06:58

Kedves Civil Szféra! A magyar eü pont uilyen, de itt blogoltok ahelyett h illetékes helyen követelnétek ki magatoknak h jó orvosotok legyen meg jó kórházatok. De ráhagyjátok a politikusokra és a megszervezhetetlen orvosokra. Ha vmi fáj, kiabálj, ha nem kiabálsz vedd tudomásul ne panaszkodj, és okosabb dologgal töltsd az időd.
Kedves invictus, mi tudjuk h mire lenne még képes az eü, hidd el sok diagnosztikus és terápiás lehetőségből kimaradsz-kimaradunk-kimaradtunk

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2009.02.07. 09:45:00

@elemes2:
Ha átmász evergo ás meducus hungaricus blogjára beleláthatsz mélyebben a svéd egészségügybe. Én csk egy vagyok a sok közül,lehetek akár subjektiv is. Olvassátok a többieket is!
És ha azt is tudni akarjátok mitől ennyire kiégett sok magyar orvos, akkor tekrjetek vissza és olvassátok el a "miért" posztomat is.És ne jöjjön nekem senki as orvosi esküvel, mert amit velünk csinálnak az nincs benne az orvosi esküben.Erre ugyan egy orvos sem esküdött.Vannak viszont törvények. Elsősorban a betegek érdekét szolgálná, ha végre a törvényeket betartanák . Higgyétek el mi is elitéljük azokat a kollegákat aki elitélhető módon bánnak a betegekkel. Otthon is, itt is.A problémák gyökere viszont sokkal mélyebbeen gyökerezik, de ahhoz senki nem akar hozzányulni. Inkább hagyják, hoy az orvos és a beteg elleséggé váljon.

evergo 2009.02.07. 11:13:06

Hm, a beutalóktól a józan eszem száll el. Van hogy rossz helyre megy, de akkor nem küldik tovább a jó helyre, hanem leírják, hova kellene küldenem és visszaküldik. Ezzel persze megy az idő, hónapok telnek el, és az egyébként birkatürelmű svédeknél is kicsap a biztosíték.
Mellesleg sorbanállás, várólista, csak a legutóbbi élmény: ugrabugrál a vérnyomásom, háziorvoshoz akarok menni (a korábbi háziorvosom átment privát csoportpraxisba, onnan csak egy levelet kaptam, hogy 3 hónap múlva megkeresnek megint, mer jelenleg akkora sor van hogy nem tudnak regisztrálni), hívom a rendelőt, a géphang ajánl egy időpontot, amire ráklikkelek, majd az adott időpontban hív a nővér, elmondom mi van, kapok egy kolléganőhöz telefonos időpontot hétfőre, ő egyébként volt nálunk 3 hónapos gyakorlaton, talán jelent ez valamit, talán nem. Szóval majd hétfőn eldől, mikor kerülök orvoshoz. Három fogamból is kiesett a tömés, nem akut dolog, ezzel az akut ambulanciát nem kereshetem meg mert elhajtanak, hívom a fogorvosi rendelőt, a géphang ajánl egy időpontot, amire ráklikkelek, az adott időpontban visszahív a nővér, elmondom mi van, a nővér meg elmondja, hogy hát jó lenne ha körbekérdeznék a többi fogorvosi rendelőben, meg a privátoknál is, mert ugyan fel tud tenni várólistára, de az fél év. Mondom, köszönöm nem. Úgyhogy irány az internet, de a fogorvosi rendelők nagy része már zárva van, mert péntek du van, úgyhogy majd hétfőn kezdem előről hívogatni őket. És ez a móka ma még könnyen ment, mert szabadnapos voltam, de máskor meg dolgozom, és ha nincs olyan időpontra telefon-idő amikor épp nem beteggel foglalkozom, akkor még a nővérig (az első emberi hang a rendszerben) sem jutok el.
Csak ennyi volt. Ildi köszönöm a reklámot, aki az otthoni várólisták miatt bosszankodik, kérem látogasson el a blogomra evergo.blogol.hu és olvassa el a tavaly tavaszi posztjaimat a gerincműtétemmel kapcsolatosan.

bzsbird 2009.02.07. 12:43:55

Minden nagy szervezet így működik. Tapasztalataim szerint a nagy szervezetekben az emberek 98%-a csak hárít, kibúvókat keres és túlélni próbál, közben várja a fizetési csekkjét. Valahol egészen máshol szeretne lenni, többnyire nem tudja, hogy hol. Állami szervek, katonaság, multicégek, egészségügy... tökmindegy. Ahogy Szabó László befektető mondja: "Minden cég trágya."

Ha valamilyen belső meggyőződésből, vagy erkölcsi megfontolásból úgy döntesz, hogy Te a 2%-hoz fogsz tartozni, és megpróbálsz a saját meggyőződésed szerint csinálni valamit, amit Te helyesnek, hasznosnak gondolsz, akkor minden a fentihez hasonó esetben el kell döntened, hogy az adott ügyet megéri-e végigharcolni. Szerintem ennyi.

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2009.02.07. 16:41:38

@bzsbird:
Nem adtam fel és nem is fogom, csak nagyon fárasztó.
Szóval muszáj néha kitörnöm, kidühöngenem magam.
Néha azt hiszem jobb lett volna ha programozó matematukus leszek, mint ahogy eredetileg terveztem anno a 70-s években. Most már nyugodtan ülhetnék a babérjaimon és a fejem sem fájna.

Tunde 2009.02.12. 11:31:13

egy idöben haziorvosi rendelöben dolgoztam ahol a csoportevezetö föorvos megtiltotta, hogy vernyomast merjek azoknak akik nem kimondottan vernyomas ellenörzesre jöttek...nem szabad rontani a nemzeti ststisztikat!!

Tunde 2009.02.12. 11:32:58

vegulis ezt a fajta szelmalomharcot talan könnyebb elviselni mint az otthonit a befizetendö szamlakkal...
süti beállítások módosítása