Mint már írtam a TV4 pár hete beharangozta hogy olyan információk birtokába jutottak, amelyek alapján erősen megkérdőjelezhető Anna Lindh  ellátásának szakszerüsége.A svéd külügyminisztert egy áruházban támadták meg és késsel több helyen megsebesítették.A…

Anna Lindh svéd külügyminisztert a szocialdemokraták egyik vezető politikusát 2003 szeptember 10-én Stockholmban egy áruházban egy szerb férfi késsel megtámadta és súlyosan megsebesítette. A Karolinska egyetemi kórházba szállították, ahol azonnal megoperálták. Átmeneti…

szil5 2009.12.25. 21:48

Erről is lemaradtunk

Valószínűleg mi vagyunk bénák, de mindig utólag értesülünk a jónak tűnő programokról. Például erről a koncertről is, amit az örebroi Stortorgeten rendeztek, többek közt Charlotte Perelli, Brolle és Oscar Bly valamint egy szimfónikus zenekar közreműkődésével. Jó…

Röviden így foglalhatnám össze ezt hetet. Szerencsémre pont most van egy neurológia szintentartó továbbképzés a SZOTE-n. Az utóbbi években csak pszichiátriában utaztam, igazi felüdülés most egy kis neurológia. Magunk között szólva rám is fért már nagyon. Nap mint nap botlok…

A híres stockholmi All Sång-on Carola és Rybak. Egy kis utólagos  kiegészítés a fenti produkcióhóz:Carola 1983- ban  robbant be  a köztudatba  amikor a "Främling" cimű számával 17 évesen megnyerte a Melodifesitvalt, majd a 83-as Eruroviziós…

Tegnap volt a döntője az itteni táncversenynek a Let's dance-nek. A nyertes pár Magnus és Annika! Hogy mi benne az érdekes?  Annika a párosból hivatásos táncos, Magnus pedig állítása szerint sohasem táncolt, semilyen tapasztalata nincs, a 12 évvel ezelőtti esküvőjét…

Filmpremier. Karácsonykor mutatták be a Selma Lagerlöf-ről szóló 2 részes filmdrámát.A főszerepet Helena Bergström játsza, a rendező Erik Leijonborg.Magyarországon talán nem anyira ismert a tény, hogy a híres Nobel díjas írónő leszbikus volt és talán az sem, hogy…

Már több blogra felkerült a "Csendes éj" svéd változata, de nekem továbbra is Carola a kedvencem, így hát én őt választottam.A svédül tanulóknak is segítség. 

szil5 2008.11.17. 21:29

Svéd hangulatok

Amíg én írom a következő posztot és gyüjtöm az anyagot az oktatásról, addig hallgassatok egy kis ABBA-t.A megszokott angol helyett kostolgassátok svédül is. 

A 2008-as Lennart Nilson díjat Anders Persson radiológus a Linköpingi Egyetem és Egyetemi Kórház "Center for Medical Image Science and Visualisation" részlegének vezetője kapta. Különleges technikájával igen részletes 3 dimenziós képeket hoz létre…

szil5 2008.11.05. 20:27

50 éves a pacemaker

Ma pont 50 éve  annak, hogy a világon először pacemakert operáltak be egy betegbe. A pacemaker svéd találmány, ami világszenzáció lett és egyben a világ egyik legfontosabb orvostechnikai előrelépése. Jelenleg több mint 40000 beteg szerepel a svéd pacemaker nyilvántartásban…

szil5 2008.10.19. 09:39

Tamás Ungváry

A neve elárulja honnan származik, de vajon hányan tudják valójában ki is ő?Itt Svédországban biztosan többen mint otthon,ahogy ez már lenni szokott. Szinte az egész világon számon tartják a munkásságát. Igen, igen szintén zenész.Hogy milyen területet képvisel, mit is…

Ulf Lundell (1949) - akit a svéd Bob Dylan-nek is neveznek, a 70-80-as években a svéd rock világ központi figurája volt.Író, költő, szövegíró, zeneszerző és zenész.1975-ben debütált a „Vargmåne” című nagylemezével.Zenéjére Neil Young, Bob Dylan, Bruce Springsteen,…

szil5 2008.09.27. 22:48

Svéd hangulatok

Annak idején még otthon a svéd tanfolyamon sokat hallgattunk zenét  és mi magunk is énekeltünk. Eleinte furcsa volt így felnőtt fejjel gyereknótákat énekelgetni, de igen hasznosnak bizonyult. A svéd nyelv nagyon dallamos, amitől szép is, de nagyon nehéz is. Az intonáción áll…

szil5 2008.09.11. 22:00

Anna Lindberg

Tudom vége már az Olimpiának, de akkor éppen Norvégiát jártuk. Anna Lindbergől, a híres műugróról, azonban mégiscsak írnom kell.Azért éppen róla, mert bizony ő és az édesanyja, Ulrika Knape tősgyökeres karlskogaiak.Ulrika maga is műugró, 1972-ben a müncheni olimpián 2…

szil5 2008.08.29. 20:15

Svéd hangulatok

Vége a hétnek, lazítsunk kicsit!   Szövegelés helyett hallgassunk egy kis muzsikát svéd zenészek előadásában és gyönyörködjünk a képekben. Tervezem, hogy majd több ilyet is felteszek egy-egy nehezebb téma után.Hobbiszakács kommentjében felmerült Carl Larsson neve,…

Délután vágtunk neki a nagy útnak, zuhogó esőben. Nem haladtunk túl gyorsan, még nem nagyon éreztük az autót, bár meg kell mondjam a vártnál könnyebb volt vezetni.Mora felé haladva konstatáltam, hogy itt is van egy Mikulás falu. Majd télen elmegyünk egyszer, kicsit közelebb…

Az „utveckling” szó szerint fejlesztést jelent. Szóval ez amolyan továbbképzés féle. (Ha van valakinek jobb magyar kifejezése rá, várom a javaslatokat!) A psychiatria klinika mindhárom részlegének összes dolgozója (fekvőbeteg, járóbeteg,…

szil5 2008.06.22. 13:47

Esbjörn Svensson

Eddig főleg a svéd könnyűzene területéről válogattam zenéket nektek és persze   megmutattam a fantasztikusan tehetséges gyerekeket, tiniket.Úgy gondoltam azonban itt az ideje, hogy bővítsem a palettát. Kolleganőm férje aki nagy jazz  rajongó, de…

 1,Több mint 5000 lediktált feljegyzést, zárójelentést és beutalót nem írtak le hónapokig, a göteborgi Sahlgrenska egyetemi kórházban. Az ok az orvosírnok hiány, ami egy átszervezést követően alakult ki. A Socialstyrelsen élesen bírálta őket, a felügyelő orvos szerint…

Átfogó reformok nélkül tovább fog nőni az orvoshiány Svédországban. 2015-re 4400 főre nő az orvoshiány, ha a svéd egészségügy ugyanúgy szerveződik, mint  most - állítja a Nordiska Läkarförbundet (Északi Orvosszövetség kb.) Az összefoglaló   tanulmány a…

szil5 2008.05.05. 21:48

Nobel Karlskogában

 Ígértem, hogy írok Nobelről és Karlskogáról.Nobel akit Európa leggazdagabb bohémjének tartottak, élete utolsó három évét Karlskogában töltötte. Megvásárolta a Björnbors Herrgård-dott, uradalmat a rajta álló  épülettel, ami az utolsó otthona lett. Itt…

szil5 2008.03.17. 22:17

Melody festival

Hogy ne csak komoly dolgokról írjak. Szombaton volt a Melody festival döntöje. Természetesn  ma mindenütt ez a főtéma, legalábbis a csajok körében.Ime a  nyertes…

Hétköznapi Mennyország ( Så som i himmelen)Otthon is játszották a mozikban és úgy tudom nemrég valamelyik TV csatorna is leeadta későn este. DVD kölcsönzőkben biztos elérhető.  Nagyon szép történet, igazi svédes hangulat és tájak.Egy kis ízelítő belőle: …

süti beállítások módosítása