Made with Slideshow Embed Tool

Ez lenne Alexandra lányunk, aki mint arról már írtam tavaly a karlskogai drill (majorette) csapat oszlopos tagja. Őket és a fúvós bandát meghívták a norvégiai Moss-ba, hogy szerepeljenek a nemzeti ünnep alkalmából rendezett műsoron és vonuljanak a többiekkel a parad-on.
Május 17. a norvégok nemzeti ünnepe
A norvég alkotmányt 1814. május 17.-én fogadták el, s alapjaiban ma is ez az alkotmány érvényes.

Egy kis összefoglaló a Norvégia történelméről:
1397 és 1814 közt Norvégia Dániával és Svédországgal együtt a kalmári unió részét képezte. 1523-ban Svéd ország kivált az Unióból, így az felbomlott. Norvégia Dánia egyik tartománya lett, vagyis Dánia királyai 1814-ig Norvégia uralkodói is voltak
1814-ben a kieli békében Dánia lemondott Norvégiáról, ám Svédország katonai erővel ismét perszonálunióba kényszerítette, ami 1905. június 7-éig állt fenn. A 19. században virágzott a norvég romantikus nemzeti mozgalom, a norvégok igyekeztek kialakítani saját nemzeti karakterüket. Norvégia 1905. június 7-én békésen elvált Svédországtól.
Mindkét világháborúban semleges kívánt maradni Norvégia, de a II. világháborúban 1940. április 9-én megtámadta Németország. A szövetségesek is tervezték Norvégia megszállását és a brit flotta elaknásította Norvégia part menti vizeit, ugyancsak 1940. Áprilisában.
A háború után a szociáldemokraták jutottak hatalomra, a hidegháború idején ők irányították az országot. 1949-ben Norvégia csatlakozott a NATO-hoz, szoros szövetségese volt az Amerikai Egyesült Államoknak. Két népszavazást is tartottak a csatlakozásról az Európai Unióhoz mindkétszer a csatlakozás ellenzői győztek kis többséggel: 1972-ben és 1994-ben.
Norvégia parlamentáris-demokratikus alapokon álló, alkotmányos monarchia. Az állam feje a király: ő a fegyveres erők főparancsnoka, az egyház feje. Az uralkodó jelenleg V. Haraldd (1991. január 17-e óta).


Gondoltuk mi is átruccanunk és megnézzük a lányokat, na meg persze kíváncsiak voltunk, hogy is ünnepelnek a Norvégok.
Voltunk már párszor Norvégiában. Skandinávia ez is az is, de valahogy mégis más. Más a feelingje. Színesebbek a házak, kicsit nyüzsgőbb az élet, már ha lehet ilyet mondani bármely Skandináv országra. Nekem legalábbis ilyen a benyomásom Norvégiáról.
A svédek nem mindig nyilatkoznak túl pozitívan a norvégokról, itt a rendőr viccek helyett Norvég viccek vannak. A legdurvábbakat Alexandra lányom a tanáraitól hallja az iskolában. A norvég nyelvről meg nemes egyszerűséggel azt mondják, hogy ezek még beszélni sem tudnak rendesen svédül.
Odafelé mi vittük Alexandrát, a csapat többi tagja és a rezes banda külön busszal utaztak Karlskogából.
Délután 5-kor leadtuk a lányt a suliban ahol aludtak (földön, tantermekben, a magukkal vitt matracon és hálózsákban). Az iskola előtt a fogadó bizottság szép beszédet mondott norvégul, a svéd részről szép köszönő szavak svédül. Mindezt a zuhogó esőben.
A vendégfogadás arra már nem terjedt ki, hogy legalább a tantermeket előkészítsék kicsit. Ahogy az utolsó gyerekek kimentek onnan, széthagyva mindent, ceruzák, játékok, LEGO darabkák a földön, lehetett azonnal bútortologatással rendrakással kezdeni a hosszú út után. Az előre megkapott program szerint este a Tivoliba  készültek. 7-re hirdették meg a busz indulását ami levitte őket a városba. Adtunk neki pénzt, a leklkére kötöttük, hogy nem kell mindet elkölteni. Másnap "örömmel"  meséllte, hogy ügyesen spórolt, minden pénze megmaradt, ugyanis a Tivoli csak 4.-ig volt nyitva. Jól megszervezték a programot!
Reggel 7:15-kor kezdődött a banzáj a kikötőben. Nem hittem, hogy lesz ember, aki ilyen korán kimegy ünnepelni, de tévedtem. Népviseletbe öltözött emberek álltak a parton és a hídon. Nagyon szép a népviseletük, egészen elegáns, engem inkább amolyan nemesi ruhákra emlékeztetett. Nők férfiak, gyerekek, öregek mindenki ünneplőbe öltözött. Még a kutyák nyakán is nemzeti színű masni. Én még ennyi zászlót és népviseltbe öltözött embert nem láttam. A tömeg egyre nagyobb lett. Dél körül, már mozdulni sem lehetett a belvárosban. Árusok, lufik, sör és virsli. Virsli, de nem ám akárhogy. Gofriba tekerve mustárral, ketchuppal. A hagyományos ruhákon kívül a fiatalság is megtalálta a maga nemzeti öltözékét. Norvég zászlós mintás vászon csuka, piros nadrágok, norvég zászlóval a szárán. A házak, a hajók, az autók, a  babakocsik, de még a gurulós járókeretek is fellobogózva.
Mivel a fiam svéd barátnője is velünk  volt , sokszor beszéltünk svédül is. Így volt szerencsénk azért egy-két svéd gyalázó beszólást is megtapasztalni.
Összességében nem mondhatok mást, mint hogy szépen ünnepeltek, érződött, hogy ez a nap és annak jelentése tényleg fontos nekik. Hogy este, éjszaka hogy folytatódott nem tudom, 4 körül hazaindultunk. Alexandra inkább a társaival utazott haza a busszal, amibe Szabolcs teljesen belebetegedett. Ez volt az első alkalom, amikor szembesült vele, hogy a kedvenc kislánya bizony nagylány lett.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://psycho.blog.hu/api/trackback/id/tr402013718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Skeptical 2010.06.09. 11:54:04

a piros nadragos fiatalok az erettsegizok, a Russ nevu orulet resztvevoi

en.wikipedia.org/wiki/Russ

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2010.06.09. 12:42:12

Kössz a kiegeszitest!
Az egesz forgatag hangulatabol azert a norveg eleterzes jött at.
Nekem eleg uj volt a dolog. Itt Svedorszagban sosem tapasztaltam hasonlot.Most volt ugye junius 6.a Nemzeti Unnep- embert nem lattam az utcan, nemhogy nepviseletet.

RSM 2010.06.29. 11:29:27

Sziasztok! Ez az első kommentem a virtuális világban. Örülölök,hogy épp nektek szól.Régóta olvasom a blogot.
Üdv nektek,különösen a kislánynak...
Gréti(Rozgonyiné)

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2010.06.29. 21:37:31

@RSM:
De jó végre ismerőssel találkozni itt a virtuűális világban! Csak az első komment a nehéz. Remélem hallunk még itt
többször is!
süti beállítások módosítása